Choď na obsah Choď na menu
 


MAGAMRÓL

Príspevky

Wass Albert: Az összetartás erejéről

10. 10. 2016

Tanulságos történetek után kutattam az interneten, és az alábbi gyöngyszemre akadtam, amelyet szeretnék megosztani azokkal, akik a honlapomra tévednek.

 

TALÁLKOZÁSOM ALBERT SCHWEITZERREL

5. 12. 2015

 

MAGAMRÓL

9. 2. 2015

Turbucz Erzsébet vagyok, 1960.02.09-én születtem Székesfehérváron, és Alcsútdobozon nőttem fel.

A középiskola elvégzése utána, Budapestre a Református Teológiára jelentkeztem, ahol az I. és II. lelkészképesítő vizsgát 1983/84-ben letettem, és ezután segédlelkészként, beosztott lelkészként szolgáltam több gyülekezetben.  Első szolgálati helyem a Böszörményi úton, Budahegyvidéken volt, majd Albertirsán, és Mátraházán a Református Lelkészüdülőben.  Innen kerültem megválasztott lelkészként Soponyára, (Dunántúl, Mezőföldi Em.) ahol hat esztendőt szolgáltam, majd  pályázat útján a ceglédi Református Általános Iskolába (1994) hitoktatóként, vallástanárként  ahol 20. tanévemet töltöm 2014-ben.