Choď na obsah Choď na menu
 


JÁTÉK A BIBLIA VILÁGÁBAN

23. 4. 2014

2.2. Játék a Biblia világában

Az ókori Izraelben, mint általában a többi ókori népeknél - a mai értelemben vett – szabadidejük nem volt az embereknek.

Isten a törvényében azonban arra tanította a népét, hogy a munka ideje mellett, megvan a pihenésnek az ideje is. A hetedik napon, szombaton, nem volt szabad dolgozniuk. Ez volt az istentisztelet napja. Szombaton kívül még ott voltak a nagy vallási ünnepek is.

„Az ember kebelében vetnek sorsot, de az Úrtól van annak minden ítélete.”[1]– írja a Példabeszédek könyve, mely arra utal, hogy az emberek, nagyon komolyan vették a kockadobást, a sorsvetés eredményét. Maga a főpap is két kocka segítségével tudta meg Isten akaratát.

A gyermekek játéka annyira általános, hogy még a messiási jövendölésekben is előfordul, a messiási békekor jeleként.[2]

„A gyerekjátékok vajmi keveset változtak az idők folyamán. A régészeti leletekből tudjuk, hogy a bibliai időkben ugyanúgy léteztek zajos játékok, csörgők, sípok, mint manapság. A lányok babaházakkal játszottak, a Kr. e. 900 és 600 közötti időszakból miniatűr főzőedények, cserépbútorok maradtak fenn... A zsidó gyerekek, mint minden gyerek azóta is, gyakran játszottak „utánzós”, a felnőttek szokásait imitáló játékokat.”[3]

Tudunk kegyetlen játékról is, fonálon röptetett madárról.[4] Ézsaiás[5] labdajátékot említ, és a Zakariás súlyos kövek emelő versenyzést.[6]

A felnőtteknek, gyerekeknek kedvenc játéka volt a parittyahajítás (Dávid és Góliát története). A katonáskodáshoz tartozott a gyakorlás, harci játék, bajvívás.[7]

Jézus[8] Máté és Lukács evangéliumában bizonyára egy konkrét esetről, egy konkrét játékról szól, amelyet a gyerekek a piacon játszottak. A játékok általában az utcákon és a tereken zajlottak.[9] Talán lakodalmi ünnepet vagy temetést próbáltak játszani. Az egyik csoport utánozta a zenészeket a lakodalmi ünnepen, de másik nem táncolt rá. Aztán, „előkészítettek” valakit a temetésre, de a többiek nem sírtak, nem gyászoltak, nem verték a mellüket. Lehetséges, hogy az egyik gyerekcsoport nem akart részt venni a játékban. Valószínűleg itt többről lehet szó, minthogy a gyerekek egy része némajátékot ad elő, s a többieknek ki kell találni, hogy mit jelent ez a cselekvéssor. Talán rosszul találgattak, ezért kiabáltak át egymásnak.

A játszó gyerekek képe mindennapos lehetett Palesztina falvaiban és városaiban. Jézus ezeket a képeket illusztrációként használta tanításaiban. A piactéren játszó gyerekek példája a zsidósággal folytatott vitában fontos szerepet játszik.

Kockajátékot játszottak a katonák Jézus keresztjének a tövében.

Időzzünk még egy-két gondolat erejéig az újszövetségi korban. A görög kultúra elterjedése Palesztinában a farizeusok részéről ellenkezést váltott ki. Heródes király stadionjában gladiátorok és vadállatok harcoltak, és rendeztek kocsiversenyeket is. Kezdett elterjedni a görög stílusú atlétika is. A zsidóktól azonban távol állt ez a fajta sport, mivel illetlennek tartották, a versenyzők meztelensége miatt. Valamint tiltakoztak a versenyeknek, játékoknak, a görög valláshoz való kötődése miatt is.

Jeruzsálemben, az Antonius várban, Jézus elítélésének helyén a római katonák által használt társasjáték kőbe vésett vonalai még a mai napig is láthatók.

Pál apostol leveleiben megjelennek az ókori atlétikai versenyek képei[10], a futóversenyt[11] hasonlatként használja.

 

[1] Példabeszédek 16,33

[2] „A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérgeskígyó fajzata felé nyújtja kezét.” Ézsaiás 11,8

[3] Bibliai Enciklopédia, Magyar Könyvklub, Budapest, 1997,189.p.

[4] „Játszadozhatsz-e vele mint a madárra, és megkötözheted-e leánykáid kedvéért.” Jób 40,29

[5] „Egy csomóba göngyölítve becsomagol, és labdaként hajít egy igen tágas földre.” Ézsaiás 22,18

[6] „Azon a napon, majd súlyos kővé teszem Jeruzsálemet minden nép számára: aki föl akarja emelni, mind megszakad bele, mégha összefog is ellene a föld minden népe:” Zakariás 12,3

[7] „Akkor ezt mondta Abnér Joábnak: Rajta, álljanak ki a legények, és rendezzenek harci játékot előttünk! Jóáb azt felelte: Álljanak ki!” 2 Sámuel 2,14

[8] „De kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonló azokhoz a gyermekekhez, akik a piacon ülnek és így kiáltoznak társaiknak: Fuvoláztunk nektek és ti nem táncoltatok, siratót énekeltünk és ti nem vertétek a melleteket. Mert eljött János, aki se nem eszik, se nem iszik, és azt mondják: ördög van benne! Eljött az Ember Fia, aki eszik és iszik, és azt mondják: Íme a nagyétkű és részeges ember, a vámszedők és bűnösök barátja. A bölcsességet tettei igazolják.” Mt 11,16-19:

[9] „A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik vígan játszadoznak a tereken.” Zakariás 8,5

[10] „Nem tudjátok, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a díjat? Úgy fussatok, hogy ti nyerjétek el. Minden versenyző teljesen önmegtartóztató: azok ugyan azért, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy romolhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki bizonyos benne, hogy célt érek. Úgy öklözök, mint aki nem a levegőt csapdosom, hanem megsanyargatom testemet és igába hajtom, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.”1 Kor 9,24-27

[11] „Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem, azokat, amik hátam mögött vannak, elfeledve, azoknak pedig, amik előttem vannak, nekifeszülve, célegyenest futok, hogy elnyerjem az onnan felülről való elhívás koszorúját, amelyet Isten ígért nekem a Krisztus Jézusban.” Fil 3,13-14