Choď na obsah Choď na menu
 


FELADATOK ALBERT SCHWEITZER ÉLETÉHEZ

5. 12. 2015

41. SCHWEITZER ALBERT

 

41.1. Igaz, vagy hamis?

 

1.

___

Livingstone halála után a missziós társaságok senkit sem engedtek Afrikába, a nehéz körülmények miatt.

2.

___

Albert Schweitzer lelkész – tudós – orgonaművész volt egyszerre.

3.

___

Tehetségét apjától örökölte, aki lelkész volt, és kitűnően orgonált.

4.

___

9 éves korában Albert már helyettesítette templomuk kántorát.

5.

___

Középiskola (érettségi) befejezése nem ment egyetemre továbbtanulni, hanem mint ifjú tehetség orgonahangversenyeket adott, és híres művész lett belőle.

6.

___

Strasbourgba tanult orgonálni, és egyben orgonaépítéssel is megpróbálkozott.

7.

___

Párizsban tanáránál szerette meg Bach muzsikáját, nem gondolva, hogy Bach később ezt milyen gazdagon fogja neki megfizetni.

8.

___

Huszonnegyedik születésnapján megházasodik, és ezentúl csak zenével foglalkozik.

9.

___

Elhatározta, hogy 30 éves koráig a tudománynak szenteli életét, utána pedig valami újat kezd, ami az emberek javára lesz.

10.

___

Albert Schweitzer 30 éves korában elhatározta, hogy orvos lesz, Afrikába megy, ahol a legnagyobb a szükség képzett orvosokra.

11.

___

Ugyanolyan könnyen meg a tanulás mint húsz éves korában, különösen a gyógyszerészetet szerette.

12.

___

A Londoni Missziós Társaság megbízta azzal, hogy folytassa Livingstone munkáját Afrikában.

13.

___

Párizsi Missziós Társaság rábízta egyik afrikai telepét: Lambarénét.

14.

___

Szülei, barátai lelkesedtek az ötletéért és büszkék voltak arra, hogy Albert Afrikába megy gyógyítani.

15.

___

A Párizsi Missziói Társaság csak úgy adott engedélyt a gyógyításra, ha a kórházat saját költéségén építi fel.

16.

___

Mivel semmiféle jövedelemre nem tudott szert tenni, így a vállalkozása egyenlőre szünetelt.

17.

___

1913 nagypéntekjén indult el Afrikába, búcsút mondott hazájának.

18.

___

Az első világháború miatt első Afrikai tartózkodásából két év helyett négy és fél év lett.

19.

___

Schweitzer Afrikában ugyanúgy pénzért adott hangversenyeket, mint Európában.

20.

___

Az első világháború után internálótáborba került, és többé nem mehetett vissza Lambarénébe.

21.

___

Söderblom érsek meghívta Svédországba előadásokat tartani, aki azt tanácsolta neki, adjon orgonahangversenyeket a gazdag svédeknek.

22.

___

Rövid idő alatt összejött a pénze az adósságra, még több is. Ismét visszatért Afrikába, amely most már második hazája lett.

23.

___

A svédországi siker meggyőzte arról, hogy jobb ha végképp Európában marad.

24.

___

Amikor a négerek megkérdezték tőle: Miért teszed ezt értünk? –ezt felelte: Mert Krisztus bízta ránk, hogy segítsek a rászorultakon.

 

41.2. Keresztrejtvény

 

    $

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Függőleges sor megfejtése:_____________________________________________________

  1. Ebben a városban lett lelkész, itt prédikált minden vasárnap.
  2. Melyik földrész hívását hallotta meg?
  3. Milyen tanulmányokat kezdett el 30 éves korában?
  4. Ebben a városban tanult orgonálni.
  5. Mit kellett a saját pénzén felépítenie Afrikában?
  6. Hogy hívták azt az afrikai lepratelepet, leprakórházat, amelyet rábíztak Albert Schweitzerre?
  7. Kinek a műveit játszotta orgonán?
  8. Miktől akarta Schweitzer megszabadítani az afrikai bennszülötteket? (I=Í)
  9. Albert Schweitzer lelkész, orvos, tudós és _______ is volt.
  10. Sok orvosi felszerelés mellett, ezt is vitt magával Afrikába.
  11. Svéd érsek.
  12. Melyik tantárgy volt Schweitzer számára nehéz, amikor orvosi tanulmányokat folytatott?

41.3. Totó

1.) Melyik tudományban nem volt jártas Albert Schweitzer?

  1. lelkész, tudós, orvos
  2. orgonaművész, orgonaépítő
  3. térképész, felfedező

2.) Kitől örökölte Albert a Biblia és az orgona szeretetét?

  1. anyjától
  2. tanárától
  3. apjától

3.) Melyik híres zeneszerző műveit játszotta orgonán?

  1. Beethoven
  2. Mozart
  3. Bach

4.) Hányadik születésnapján készített tervet Albert Schweitzer az életéről?

  1. 25
  2. 24
  3. 30

5.) Melyik városba lett lelkész?

  1. Párizs
  2. Strausbourg
  3. Berlin

6.) Mikor határozta el, hogy közvetlenül fogja az emberek javát szolgálni?

  1. 24 évesen
  2. 30 évesen
  3. 50 évesen

7.) Milyen tanulmányokba kezdett 30 éves korában?

  1. nyelveket tanult
  2. orvosi tanulmányokat
  3. művészi tanulmányokat

8.) Az orvosi tanulmányok alatt, mit érzett idegennek és nehéznek?

  1. az anatómiát
  2. a gyógyszerészetet
  3. a trópusi betegségeket

9.) A nehéz orvosi tanulmányok közben, mivel pihentette magát, mitől frissült fel?

  1. az olvasástól
  2. a sétától
  3. az orgonálástól

10.) Schweitzer melyik bibliai példázatot hozta fel példaként, Európa és Afrika viszonyára:

  1. Tíz szűz példázatát.
  2. Az utolsó ítélet példázatát.
  3. Gazdag és Lázár példázatát.

 

11.) Milyen pénzből építette fel Afrikában  a kórházat?

  1. Családi örökségből.
  2. Felesége pénzéből.
  3. Bach életrajzáért kapott pénzből.

12.) Mikor indult el Schweitzer Afrikába?

  1. 1913 karácsonyán.
  2. 1913 pünkösdjén.
  3. 1913 nagypéntekjén.

13.) Hogyan fogadták a bennszülöttek Afrikában?

  1. Első percről kezdve megnyerte bizalmukat, és félelem nélkül jöttek hozzá.
  2. Első perctől kezdve féltek és idegenkedtek tőle.
  3. Első perctől kezdve nehezen ment a gyógyítás, mindig az orgonajátékra gondolt.

14.) A meggyógyított bennszülöttek ezt kérdezték tőle?

  1. Miért nem mégy vissza Németországba?
  2. Miért teszed ezt érettünk?
  3. Miért teszed ezt

 

MEGOLDÁS

41.1. Igaz, vagy hamis?

 

1.

h

2.

i

3.

i

4.

i

5.

h

6.

h

7.

i

8.

H

9.

i

10.

I

11.

h

12.

h

13.

i

14.

h

15.

i

16.

H

17.

i

18.

i

19.

h

20.

h

21.

i

22.

i

23.

h

24.

i

 

41.2. Keresztrejtvény

 

    $

1.

 

 

 

 

 

 

 

s

t

r

a

s

b

o

u

r

g

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a

f

r

i

k

a

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

o

r

v

o

s

i

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

p

á

r

i

z

s

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

k

ó

r

h

á

z

a

t

 

6.

 

 

 

 

 

 

l

a

m

b

a

r

é

n

é

t

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

b

a

c

h

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

b

a

b

o

n

á

í

k

t

ó

l

 

 

 

 

9.

 

 

o

r

g

o

n

a

m

ű

v

é

s

z

 

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

 

o

r

g

o

n

á

t

 

 

 

 

 

 

 

11.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

s

ö

d

e

r

b

l

o

m

12.

g

y

ó

g

y

s

z

e

r

t

a

n

 

 

 

 

 

 

 

 

Függőleges sor megfejtése: AFRIKA HÍVÁSA