Choď na obsah Choď na menu
 


34. Isten égbe ragadja Illést feladatok

20. 5. 2015

34. ISTEN ÉGBE RAGADJA ILLÉST

34.1. Igaz, vagy hamis?

 

1.

___

A király elmondta a Karmel hegyi eseményeket a feleségének, aki szörnyű haragra gerjedt Illés ellen.

 

2.

___

Amikor Illés meghallotta, hogy Jezabel mit tervez ellene, otthon csendesen várta a katonákat.

 

3.

___

Amikor Illés elfáradt, elaludt. Ekkor találtak rá az üldözői.

 

4.

___

Amikor Illés elfáradt és elaludt, álmában egy angyal érintette meg, és megszólította: Kelj föl, egyél!

 

5.

___

Illés felébredt, és frissen sült lángost és egy korsó vizet látott maga előtt.

 

6.

___

Negyven nap és negyven éjjel ment Isten hegyéig a Hermonig.

 

7.

___

Illés kiállt a sziklára, és megdöbbent amikor Isten ott volt a szélvészben, földrengésben, a tűzben.

 

8.

___

A tűzvész után halk és szelíd suttogás hallatszott.

 

9.

___

Illés Isten szavára újra útrakelt, és találkozott Elizeussal. Amikor elment mellette, ráterítette a palástját.

 

10.

___

Elizeus elköszönt az övéitől, Illés után indult és szolgálatába szegődött.

 

11.

___

Évekig járták együtt az országot, s halálát érezve Illés szó nélkül elment, és magára hagyta Elizeust.

 

12.

___

Elizeus mindenhova követte Illést, és nem hagyta el őt.

 

13.

___

A Jordán folyó partján megállt a két próféta és nem tudtak már tovább menni.

 

14.

___

Amikor elértek a Jordán partjára Illés vette a palástját, összehajtotta, ráütött vele a vízre, és kettévált folyó. Így mentek át rajta.

 

15.

___

Amikor tovább mentek, egy fényes felhő jelent meg, és elválasztotta őket egymástól.

 

16.

___

Elizeus azt kérte Illéstől, hogy a benne levő lélek kétszerese jusson neki.

 

17.

___

Elizeus felemelte Illés lehullott palástját, visszatért a Jordánhoz. Ráütött a vízre. A folyó kettévált.

 

 

34.2. Ki mondta, kinek?

 

1.

Holnap ugyanebben az időben Illés is ugyanarra a sorsa jut!

 

________________________

2.

Elég most már Uram! Vedd el az életemet!

 

________________________

3.

Kelj föl, egyél! Erőd feletti út áll előtted!

 

________________________

4.

Jöjj ki, állj a sziklára, az Úr elé!

 

________________________

5.

Mit csinálsz itt Illés?

 

________________________

6.

Nagyon buzgólkodom az Úrért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat. A prófétáidat fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam. De engem is halálra keresnek.

 

________________________

7.

Indulj útnak, menj el Damaszkuszba, kend fel Hazáelt Arám királyává. Térj vissza Izráelbe, és Jéhut kend fel Izráel királyává. Elizeust pedig kend fel prófétává a magad helyébe!

________________________

8.

Maradj itt, engem Bételbe küldött az Úr.

 

________________________

9.

Az élő Úrra mondom, nem hagylak el!

 

________________________

10.

Maradj itt, mert engem Jerikóba küldött az Úr!

 

________________________

11.

Kérj valamit, megteszem, mielőtt elragadna az Úr!

 

________________________

12.

A benned lévő lélekből kétszeres rész jusson nekem!

 

________________________

13.

Nehezet kértél: de ha látsz engem, amikor elragadnak tőled, akkor úgy lesz!

 

________________________

 

34.3. Egészítsd ki az alábbi szöveget!

„Lefeküdt, elaludt. Álmában _________érintette meg:

  • Kelj föl,______! Erőd feletti ___ áll előtted!

Fölnézett Illés: frissen sült ________és egy________ víz állt előtte. Evett, ivott. Ment ________ nap és ______ éjjel, Isten hegyéig, a _________.

Bement egy________, lepihent. Az Úr hangja szólította.

  • Jöjj ki, állj a_________, az Úr elé!

Kiállt ______ a sziklára. Hatalmas ________ tombolt. Rázta a hegyet, ________ a sziklákat. De az _____ nem volt a szélvészben. Utána ___________ következett. Alapjaiban rázkódott meg a világ. De az Úr nem volt a __________ sem. A földrengés után ______ támadott. De az Úr nem volt a _______ sem.

A tűzvész után ______ és _______ suttogás hallatszott.

Amikor ezt meghallotta Illés, ________eltakarta az arcát.”

 

 

34.4. Sorrend!

1.

A benned lévő lélekből kétszeres rész jusson nekem!

 

___

 

2.

Kérj valamit, megteszem, mielőtt elragadna az Úr!

 

___

 

3.

Mit csinálsz itt Illés?

 

___

 

4.

Jöjj ki, állj a sziklára, az Úr elé!

 

___

 

5.

Elég, most már Uram! Vedd el az életemet!

 

___

 

 

34.5. Totó

1.) Kinek mondta el a király, a Kármel hegyi eseményeket?

  1. A tanácsadóinak
  2. A feleségének
  3. A gyerekeinek

2.) Miért indult útnak Illés?

  1. Mert meghallotta, hogy Jezabel haragra gerjedt ellene?
  2. Mert meghallotta, hogy Elizeus várja őt.
  3. Mert meghallotta, hogy ott egy angyal várja őt.

3.) Ki mondta ezt Illésnek? „Kelj föl, egyél! Erőd feletti út áll előtted!”

  1. Aháb
  2. Angyal
  3. Elizeus

4.) Mennyi ideig ment Illés a frissen sült lángos, és a korsó víz erejével?

  1. Hetven nap és hetven éjjel.
  2. Kilencven nap és kilencven éjjel.
  3. Negyven nap és negyven éjjel.

5.) Melyik hegynél szólította meg az Úr Illést ?

  1. Hórebnél
  2. Hermon hegynél
  3. Mórijja hegyénél

6.) Amíg Illés a sziklán állt:

  1. Földrengés és szélvihar , és tűz tombolt.
  2. Földrengés, és szélvihar tombolt.
  3. Szélvihar és tűzvész tombolt.

 

7.) Mit tett Illés, amikor a halk és szelíd suttogást meghallotta?

  1. Levetette a saruját.
  2. Földre borult.
  3. Palástjával eltakarta az arcát.

8.) Kit hívott el Illés utódául?

  1. Eliméleket
  2. Elizeust
  3. Elkánát

9.) Mit terített Illés Elizeusra?

  1. A palástját.
  2. Aháb királyi palástját.
  3. A főpap ruháját.

10.) Ki mondta ezt? „Az élő Úrra mondom, nem hagylak el!”

  1. Eliméleket
  2. Elizeust
  3. Elkánát

11.) Melyik folyó partjához ért el a két próféta?

  1. Kerti patakhoz.
  2. Jordánhoz
  3. Eufráteszhez

12.) Hogyan kelt át a két próféta az előttük álló folyón?

  1. Illés ráütött a palástjával, és a folyó kettévált.
  2. Csónakba szálltak.
  3. Átúszták.

13.) Mit kért Elizeus Illéstől?

  1. Illés életkorának a kétszeresét.
  2. Illésben lévő léleknek a kétszeresét.
  3. Illés vagyonának a kétszeresét.

14.) Hogyan ment fel Illés az égbe?

  1. Tüzes kerék jelent meg, és Illés forgószélben ment fel az égbe.
  2. Tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és Illés forgószélben ment fel az égbe.
  3. Tüzes lovak jelentek meg, és Illés a lovak keltette forgószélben ment fel az égbe.

 

34.6. Keresztrejtvény

                                                                              $

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Függőleges sor megfejtése: ________________________________________________

  1. Miért feküdt le Illés egy bokor alá?
  2. Aháb király felesége.
  3. Ki érintette meg Illést álmában?
  4. „Kelj föl, ___!”
  5. Illés kapott ennivalót, a korsó víz mellett, frissen sült ___ -t látott maga előtt.
  6. Hány nap, és hány éjjel ment Illés, még megérkezett a Hóreb hegyéig?
  7. Hová kellett kiállni Illésnek? Hol jelent meg neki az Úr?
  8. Mi jött a szélvihar után?
  9. Ebben a városban kellett Hazáelt felkennie, Arám királyává.
  10. Mivel ölték meg a prófétákat?
  11. Kiállt Illés a sziklára, először _____ tombolt.
  12. Melyik folyó állta útjukat?
  13. Mivé kente fel Illés Elizeust?
  14. „A tűzvész után ___ és szelíd suttogás hallatszott.”
  15. Földrengés után ____ támadt.
  16. Illés ruhadarabja.
  17. Illésben levő lélek _______-t kéri Elizeus.
  18. Milyen kocsi ragadja el Illést? Tüzes ___ kocsi jelent meg…”

 

 

34.7. Betűháló

 

f

g

n

e

r

d

l

ö

f

t

ű

z

o

é

e

k

é

t

s

z

e

r

e

s

r

s

g

l

á

n

g

o

s

n

p

u

g

z

y

é

g

z

ó

b

t

á

a

k

ó

é

v

 

ű

s

o

m

ü

d

l

z

s

l

e

t

r

k

o

e

z

r

á

s

z

v

n

o

o

l

 

r

e

o

s

a

é

i

k

r

á

 

 

ő

s

j

t

m

l

h

a

r

ú

t

l

a

y

g

n

a

 

v

í

z

l

e

b

a

z

e

j

d

 

 

 

1.

_________________

8.

_________________

15.

_________________

2.

_________________

9.

_________________

16.

_________________

3.

_________________

10.

_________________

17.

_________________

4.

_________________

11.

_________________

18.

_________________

5.

_________________

12.

_________________

19.

_________________

6.

_________________

13.

_________________

20.

_________________

7.

_________________

14.

_________________

21.

_________________