A MAGYAR REFORMÁTOROK

20. Sztárai Mihály

Luther tanításai már a mohácsi vész előtt is ismertek voltak hazánkban. Az ország urai azonban féltek a reformációtól, mert pápaellenes volt. Ők pedig nagyon számítottak a pápa megígért segítségére a pogány ellen. A mohácsi vész után minden megváltozott. A pápa nem küldött segítséget, a török elárasztotta az országot. A nép, amely alig 40 évvel ezelőtt igazságos Mátyás boldog népe volt, most három részre szakadva, kifosztva olyan volt, mint a pásztor nélküli nyáj.

Ekkor léptek fel a magyar reformátorok, akik az evangélium igazságait az új életet hirdettek. Köztük három emelkedik ki: Sztárai Mihály (1500-157), Szegedi Kis István (1505-1572) és Dévai Bíró Mátyás (1500-1548)

Sztárai Mihály sárospataki szerzetes volt és udvari papja a földesúrnak. Mint ilyen elkísérte urát a mohácsi csatába (1526). Ura elesett, ő megmenekült, és visszatért Patakra. Hogy kik és mikor győzték meg a reformáció igazságáról, biztosan nem tudjuk. Csak annyit, hogy pár év múlva levetette a szerzetesi ruháját, otthagyta kolostorát. Új földesura, Perényi Péter, aki a híres sárospataki iskolát alapította (1531) már a reformáció híve volt. Perényi török fogságba esett, ekkor Sztárai kénytelen volt elhagyni patakot. Odament, ahol a legnagyobb szükség volt lelkipásztorra: Baranyába. A török uralom alá került árva magyarokat vigasztalja, összegyűjtse.

A nép ugyani a töröktől való félelmében lápokba, nádasokba menekült. Sztárai először Laskóra ment (1544). Esténként kiállt a domboldalra és szép, érces hangján maga szerezte dicséreteket énekelt – magyarul! Ilyet még nem hallottak a bujdosó magyarok. Előjöttek rejtekhelyeikből. Ekkor Sztárai együtt imádkozott velük, elővette Bibliáját és abból magyarázott nekik. Buzdította őket, hogy térjenek vissza elhagyott falvaikba, műveljék meg a földjeiket.

A török hagyta prédikálni, de annál több baja volt a katolikus papokkal. Nyilvános hitvitákat tartott velük, amelyeken maga a nép döntötte el, kinek van igaza.

Az utolsó hitvita után történt (1551), hogy legyőzött ellenfeleit mosóasszonyok mentették meg a nép haragja elől úgy, hogy lefordított teknők alá rejtették őket. Nem csoda, ha sok haragosa volt. Ezért ha éjjel házából kilépett, először karóra szúrt tököt dugott ki maga előtt az ajtón. Sokszor megesett, hogy az ott ólálkodó ellenségei a tököt Sztárai kopasz fejének nézték és bottal szétverték.

Laskóról átment Tolnára. Itt egyenlő számban voltak a reformáció és a pápa hívei. De templomuk csak egy volt. Ezért felváltva tartották benne az istentiszteleteiket. Reggel József barát misézett, akinek beszédét Sztárai egy diákkal lejegyeztette. Utána következett Sztárai istentisztelete, amelyen prédikációjában hevesen cáfolta azt, amit József barát előzőleg elmondott. A következő vasárnap József barát vágott vissza.

Hét év alatt Dráván innen és túl 120 gyülekezetet alapított. Sztárai a barátok ellen színdarabot is írt: Az igaz papság tükörét. Ezt elő is adatta diákjaival a tolnai és a laskói iskolában.

21. Dévai Bíró Mátyás

(1500-1548)

Dévai Bíró Mátyás Luther Mártonnak volt tanítványa Wittenbergben. Mikor hazajött, Kassán prédikált. Hirdette, hogy hit által igazulunk meg és eltiltotta a szerzetesei bűnbocsátó céduláinak árusítását. Ezzel magára vonta az egri püspök haragját. 1531-ben elfogatta, hogy Ferdinánd király parancsára Bécsbe vitette, ahol a legmélyebb tömlöcbe záratta. A vizsgálatot Fáber János bécsi püspök vezette (ugyanaz, aki előzőleg mint konstanzi püspök Zwingli ellensége volt). Fáber többször felhozatta a börtönből és mivel hitvitában nem tudta meggyőzni, először fenyegetéssel, majd csábító ígéretekkel akarta hitétől eltántorítani.

De Dévai kitartott hite mellett, sem pénzt, sem szabadságot, sem fényes állást nem fogadott el.

Mivel hívei innen megszöktették (1533), Budára ment. Itt meg Szapolyai János erdélyi fejedelem fogatta el hitéért és vetette börtönbe. Innen a fejedelem kovácsának segítségével szabadult ki.

Dévai szívében nem volt semmi keserűség. Jézus Krisztust is megkötözték, mint valami rablót. Egyik nap egy hatalmas termetű, durva embert löktek be mellé.

• Ki vagy te? Kérdezte Dévai.

De az nem felelt, csak dühösen nézett rá. Napok, hetek teltek el. A nagy darab ember megbetegedett. Lázas volt…félrebeszélt. Dévai szeretettel ápolni kezdte. Odaadta neki utolsó csepp vizét, ráterítette egyetlen takaróját, pedig ő is fázott a hideg börtönben. A beteg jobban lett.

• Köszönöm amit értem tettél.
• Jézus nevében tettem. Neki köszönd meg mondta Dévai.
• A király,- (Szabolyai János erdélyi fejedelem szeretett volna magyar király lenni, de ez nem sikerült.) kovácsa vagyok, vagy inkább voltam, és részeg fejjel rosszul patkoltam meg a lovát. A ló lesántult. Emiatt zártak börtönbe.
• Ilyen semmiségért börtönbe zárni valakit…
• Ez még semmi. Ha a ló elpusztul, engem fel fognak akasztani!
• Milyen furcsa világ ez!  Egy lóért egy embert. Ilyen olcsó az ember, csak Jézusnak drága! – kiáltott fel Dévai.

A kovács szomorúan lógatta fejét. Dévai nagyon megsajnálta.

• Ne búsulj – bíztatta – meg fog gyógyulni a ló, s te megszabadulsz.
• S ha nem – felelte a kovács, akkor nekem végem.
• Ne félj a haláltól. Jézusban isten nekünk örök életet adott – bátorította Dévai.
• De én gonosz, durva, részeges ember voltam s most már nem is tudom jóvátenni bűneimet. – felelte kétségbeesettem.
• Ne félj! Jézus jóvátett helyetted mindent. Csak higgy benne!
• Hiszek benne – felelte a kovács felcsillanó reménnyel.

Egyik nap zörrent a kulcs a zárban:

• Biztosan értem jönnek. Visznek a bitófára – esett kétségbe a kovács. A börtönparancsnok volt.
• No, kovács. Meggyógyult a ló, szabad vagy.

A kovács felugrott örömében

• Újra szabad vagyok…újra szabad vagyok!
• Na, indulj!

A kovács ránézett Dévaira. Egyszerre valami nagy forró szeretet  járta át a szívét, s így szólt:

• Egy hiten vagyok a velem raboskodó Dévaival, vagy együtt szabadulunk, vagy együtt pusztulunk el a börtönben!

Szapolyait meghatotta a kovács magatartása és megkegyelmezett Dévainak is

DÉVAI kiszabadulva most Dunántúlra ment (1535-ben), de ellenségeitől ott sem volt nyugta. Végül külföldre menekült. Eljutott Báselbe is – 1541-ben – ahol Kálvin írta az Institutiót. Megismerkedve a kálvini reformációval, hazatérése után (1543-ban) Debrecenben már ezt hirdette. Ott is fejezte be rövid életét 1548-ban.

„ ISTEN IGÉJE NINCS BILINCSBE VERVE!” (2 Tim 2,9)

469,1 = Jézus nyájas és szelíd láss meg engemet

22. Szegedi Kis István

(1505 – 1572)

A reformátorok között a legtudósabb, a sokat szenvedett Szegedi Kist István volt. Ő lett Dunamellék első református szuperintendse (püspök).

Szegedi Kis Istvánnak „Tanulni és tanítani!” volt élete két szenvedélye. Ezért beiratkozott a wittembergi egyetemre, hogy Luthertől és Melanchtontól tanulhasson. Mikor hazajött, nyugodt csendes gyülekezetre, iskolára vágyott, hogy ott taníthasson, prédikálhasson. Helyette húsz évi szenvedés várta, hitéért egyik veszedelemből a másikba jutott (1543-1563).

Először Csanádon hirdette az Igét és tanított nagy lelkesedéssel. György barát, a nagyváradi püspök felfigyelt rá és azt hitte, erőszakkal csirájában fordíthatja el a reformációt. Kapitány sógorát küldte ellene. A katonáival megrohanta Szegedi házát, katonák agyba főbe verték, amíg össze nem esett. A kapitány pedig szöges csizmájával meg is taposta. Azután nekiestek holmijának, külföldről hozott drága könyveit széttépték, mindenét összetörték. Mikor felgyógyult sebeiből, hívei azt tanácsolták, menjen más vidékre, ha kedves az élete.

Az Alföld nagy városai után Temesvárra ment, ahová azért hívták meg, hogy a végvári vitézeknek prédikáljon. DE amikor Losonczi István lett a várkapitány, ismét veszedelembe jutott. Losonczi szép hírnevet szerzett magának, mikor Temesvár hős védelmezője, de a reformációnak ádáz ellensége volt. Amikor meggyőződött arról, hogy Szegedi nem a pápa hívem ráuszította katonáit. Azok ismét mindenéből kifosztották, megverték, majd megkötözve börtönbe vetették. Úgy menekült meg, hogy az egyik katona, aki híve volt, éjjel megszöktette és titokban átvitte a Körösön.

Tiszántúl után Dunántúl következett. Tolnára hívták. Itt Sztárai támadó hangú prédikációi következtében már-már meghasonlott a gyülekezet. Szegedit kérték, hogy szelíd, nyugodt hangú tanításával vessen véget a harcnak. Úgy is lett. Ezentúl Szegedi mondta vasárnap az első prédikációt. Népét lecsendesítette és fáradhatatlan tanácsaival győzelemre vitte a reformációt Tolnán. Szegedi híre, tekintélye növekedett annyira, hogy meghívták  Laskóra (1554-ben), ahol még Dunamellék első vezető lelkészének: szuperintendensének (ma püspök) is megválasztották. Öt év múlva Kálmáncsára ment. Itt azonban félreértett prédikáció miatt török fogságba került. Szokás volt akkoriban, hogy újév napján a keresztnevekről szólt a prédikáció. Szegedi is erről prédikált 1561 újév napján. Arról, hogy ne adjunk pogány neveket a gyerekeknek, amikor annyi szép keresztyén név van. A pogány nevek között felhozta az Orsolya nevet, amely a latin Ursula , vagyis nőstény medve szóból ered. Egy kereskedő felesége, akit szintén Orsolyának hívtak, félreértette, és azt hitte, őt csúfolja ki Szegedi, mert kövér volt. Felbőszítette férjét, és bosszúból bevádolták a török bégnél, hogy Szegedi összeesküvést sző a török ellen. A bég húsvét vasárnapján lovas katonáival megtámadta a falut, és Szegedit a szószékről hurcolta el. Pécsett börtönbe vetette. A kálmáncsaiak gyorsan ajándékokat vittek a bégnek, hogy kiengeszteljék. Az már szabadon is akarta engedni, amikor a Fúria házaspár felébresztette a török kapzsiságát azzal, hogy minek az ilyen értékes rabot csak úgy váltságdíj nélkül szabadon engedni. A bég tüstént száz aranyat  kért, később még többet. A kálmáncsaiak képtelenek voltak a sok pénzt előteremteni. Mérgében a kegyetlen bég levitte Szegedit a pincéjébe, székhez kötötte és tatárkorbáccsal majd halálra verte. Amikor Szolnokra helyezték a béget, foglyát magával hurcolta. Annyit könnyített rabságán, hogy megengedte. Megbilincselve kijárhasson a piacra prédikálni. Így koldulja össze a váltságdíjat. Megmozdult az egész ország. Minden gyülekezetben istentisztelet végén szabadulásért imádkoztak. Maga Méliusz, a híres tiszántúli püspök is megpróbálta kiszabadítani, sikertelenül.

Isten végül meghallgatta a sok állhatatos imádságot. Ahogy egy hiú nő sodorta bosszúvágyával halálos veszedelembe, úgy egy szelíd hívő asszony jó szíve szerezte vissza szabadságát. Mező Ferencné, egy kereskedő felesége Szolnokon átutazóban meghallgatta a megbilincselt Szegedi egy igehirdetését. Megesett a szíve rajta. Nem sokára halálos ágyán, utolsó kívánságként arra kérte férjét, szabadítsa ki a rab prédikátort. Mező Ferenc eltemetvén feleségét, teljesítette a kérést. Megegyezett a béggel, hogy egy év alatt a váltságdíj érdekében drága külföldi fegyvereket, páncélokat és sisakokat hoz neki. Így szabadult ki Szegedi 1563 tavaszán fogságából. Mélius a debreceni főbírót küldte érte hintóval, úgy vitték diadallal Debrecenbe. Mezőné még azt is kérte, ha kiszabadul Szegedi, legyen szülőfalujának, Ráckevének lelkésze. Kiszabadulása után Ráckevén töltött 9 nyugodt, boldog esztendőt a sokat szenvedett szuperintendens. A szelídséget, megbocsátást nemcsak szóval hirdette, hanem gyakorolta is. Pár év múlva a török bég Ráckevén járt látogatóba és érdeklődött az „ő papja” után. Mikor Szegedi ezt meghallotta, díszes sisakra valló tollbokrétával és kosár gránátalmával kedveskedve kereste fel. Kezet fogtak, majd amikor asztalhoz ültek, a török megindultan mondta:

• Bocsáss meg nekem mindazokért, amelyekről csak mi ketten tudunk!

Szegedi megbocsátott.

A prédikátor fiát, akit szintén Istvánnak hívtak, egy török ember tanítatta külföldön. Valószínű, hogy ez a bég volt.

A REFORMÁCIÓ TOVÁBBFEJLESZTŐI HAZÁNKBAN

23. Méliusz Juhász Péter

Ugyanabban az évben, 1572.-ben, amikor Szegedi Kis István Ráckevén meghalt, Debrecenben is püspököt temettek: Méliusz Juhász Pétert. Végakarata szerint temetése olyan egyszerű volt, mint nyolc évvel azelőtt Kálvin Jánosé. Nem volt ünnepi búcsúztató, sem ének, csak igeolvasás és imádság.

Méliusz Juhász Péter, Tiszántúl első református püspöke nagyon rövid életű volt, 36 éves korában halt meg. De amit alkotott, az hosszú életű lett, még ma, 400 év múlva is érvényes.

Húszéves volt, amikor 1556.-ban a Wittenbergi egyetemre beiratkozott.  Ekkor már olyan sokan tanultak itt, hogy a magyar ifjak magukból külön kis társaságot alakítottak amelynek vezetője a szénior volt. Törvényeik is voltak: nem beszéltek németül (az egyetem pedig Németország szívében volt), csak latinul és magyarul és zsinóros magyar ruhát viseltek, nem diáktógát mint a többiek.

Méliusz hamar kitűnt társai közül annyira, hogy félév múlva őt választották meg széniornak. Ekkor anyanyelvén kívül még hat nyelven beszélt, köztük törökül is, ez később majdnem vesztét okozta. Kiválóságának híre eljutott haza is.

Amikor a debreceni tanács papot keresett, őt, az alig 22 éves ifjút hívta meg lelkipásztorául. Debrecen ebben az időben felzaklatott, pártokra szakadt város volt. A városi tanácsban két párt volt, egyikhez tartoztak a földesúr, meg a környékbeli főurak, a másikba a nép: az iparosok, kereskedők. Vallási tekintetben is kettészakadtak. Az egyik Luthert követte, a másik Kálvint. De támadt egy veszedelmes tanítás is: az unitáriusoké. (Az unitáriusok azt hirdették: Egy az Isten! Jézus nem Isten Fia, csak legtökéletesebb ember, nem is megváltó, csak példakép. Szentlélek nincs. Azt is hirdették, hogy ők a reformáció legutolsó legigazibb iránya.)

Mint egykor Kálvinnak Genfben, úgy most Méliusznak Debrecenben is rendet kellett teremtenie. Az egész város azt figyelte, melyik párt mellé áll az új lelkész? Méliusz. bár nemes ember volt, nem a főurak mellé, hanem a nép mellé állt. Prédikációiban kikelt a dúskáló, népnyúzó főurak ellen és a nép érdekeit védte.

Bár Wittenbergben Luther egyetemén tanult, mégis Kálvin követői mellé állt. Tisztán látta a veszedelmet, amelyben a református egyház forgott az unitáriusok miatt. Élete céljául református egyháza megszilárdítását tűzte ki. Amikor püspökké választották, azonnal megkezdte a harcot az unitáriusok ellen (1561). Egyik prédikátorukat, Arany Tamást, aki Debrecen közelébe merészkedett, nyilvános vitára hívta ki. Két hét múlva Arany legyőzve kullogott ki Debrecenből.

Nemsokára hozták a szomorú hírt, hogy Szegedi Kis Istvánt elfogta a török és hatalmas váltságdíjat követel érte. Méliusz hamar lement Szolnokra a török béghez, hogy közbenjárjon Szegediért, de majdnem ott maradt ő is. A török elfogadta tőle a pénzt, az erdélyi fejedelem János Zsigmond által küldött szép kristályserleget is, el is beszélgetett törökül Méliusszal, de nem adott választ, hogy elengedi-e Szegedit vagy nem. Méliusz pedig Szegedi nélkül nem akart hazamenni. Egy nap barátja azonban figyelmeztette, ne menjen el többé a török béghez, mert hamis tervet forral magában. El akarja fogatni és vele lefordíttatni magyarra a törökök szent könyvét, a Koránt. „Még nem találkozott olyan magyar pappal, aki úgy tudna törökül, mint Méliusz!” A püspök kénytelen volt eredménytelenül visszatérni Debrecenbe.

nemsokára Erdélyből jött riasztó hír. Dávid Ferenc, az erdélyi reformátusok püspöke váratlanul átállt az unitáriusokhoz és a kolozsvári szószékről az unitárius tévtanítást prédikálta. Méliusz először szép szóval próbálta meggyőzni a megtévedt püspököt, de az még elszántabb lett.

Komoly harc következett. Hogy erre saját egyházát felkészítse és megerősítse, Méliusz 1567.-ben zsinatot hívott egybe Debrecenbe. Ez volt az első magyar református zsinat. Itt fogadták el a két nagy református hitvallást: a II. Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét. Ezek egyházunk elfogadott hitvallásai ma is.

Egy év múlva (1568-ban) az unitáriusok is tartottak zsinatot Gyulafehérváron, amelyre meghívták Méliuszékat. A zsinaton nagy pompával megjelent a fejedelem: János Zsigmond, összes udvari főemberével. A vitában Méliusz jól bírta érvekkel. Ellenfelét, a fejedelem udvari orvosát kérdéseivel úgy sarokba szorította, hogy az nem tudott felelni. Erre azzal védekezett, hogy berekedt. János Zsigmond ekkor félbeszakította a vitát és kijelentette, ő csak az unitáriusoknak ad igazat! Elrendelte (1569-ben) hogy Erdélyben mindenki ezt a vallást kövesse. Magához hívatta Méliuszt és négyszemközti beszélgetésben próbálta rávenni, csatlakozzék az unitáriusokhoz. Méliusz azonban inkább kegyvesztett lett, de nem tántorodott el hitétől.

Két év múlva (1571-ben) János Zsigmond fiatalon, váratlanul meghalt. Az új fejedelem, Báthori István nem pártolta az unitárusokat, azok dicsősége lehanyatlott. Méliusz megnyugodva halt meg 1572-ben. Célját elérte: megszilárdította, megerősítette a magyar református egyházat.

24. Károli Gáspár

Ahogy Luther tudta, hogy a reformáció akkor erősödik meg a nép szívében, ha anyanyelvén olvashatja a Bibliát, és ezért lefordította németre a Szentírást, úgy nálunk Károli Gáspár volt az első – és évszázadokon át az egyetlen -, aki lefordította a teljes Szentírást magyarra.

Károli Gáspár Szatmárról származott. Ő is Wittenbergben tanult, Méliusz Juhász Péterrel együtt. Jó barátok is voltak. Mint Méliusznak, Károlinak is jó nyelvérzéke volt: ő a Biblia eredeti nyelveit, a hébert, görögöt és mellette a latint sajátította el.

Amikor hazajött külföldről Szatmárra, a török éppen akkor támadta meg a várost (1562.-ben). Az ostrom alatt a várba szorult. Életét nem kellett féltenie, de sokat töprengett azon, miért szakadt Magyarország három részre? Miért hatalmaskodik az egyik részén a török, a másik részén a német? Mi az oka az ország romlásának? Minderről egy könyvet kezdett írni, amelynek ezt az érdekes címet adta: Két könyv az ország romlásának okairól. Ebben nagy szociális érzékkel vádolta a népe elnyomó, kihasználó, kegyetlen urakat, vezetőket és nyíltan kimondta: ha meg nem változnak, ha meg nem térnek a néppel együtt, elvész az ország.

Nemsokára megválasztották Göncre ( 1563) esperesnek. Neki is meggyűlt a baja az unitáriusokkal, akik ott is próbáltak maguknak híveket szerezni.

Élete legnagyobb munkájához, a Biblia lefordításához (1586) csak élete végén tudott hozzáfogni. A Biblia egyes részeit már Károli előtt is többen lefordították magyarra, maga Méliusz is lefordított belőle néhány könyvet. De a teljes Szentírásfordítás csak Károli Gáspárnak sikerült. Sok minden kellett hozzá: rendkívüli nyelvtudás, jó nyelvérzék. Most vette hasznát annak Károli, hogy Wittenbergben olyan tökéletesen megtanulta a Biblia nyelveit. Kellettek hozzá eredeti héber görög Bibliák, de különböző más nyelvű fordítások is. Azután segédkönyvek: szótárak, nyelvtanok. Biztos békés hely, hogy senki se zavarja a munkában. Télen a parókia egy nagy ablakmélyedésébe húzódva dolgozott, nyáron a kert nagy platánfái alatt. Munkatársai is akadtak, akikkel egy-egy kifejezést meg lehetett vitatni.

Legnagyobb gond az volt, hogy ki fogja kinyomtatni? Ki áldoz pénzt erre? Hol fogják nyomni, hiszen sem Göncön, sem közelében nem volt nyomda? Milyen nyomdásszal, milyen betűkkel? Honnan vesznek jó papírt hozzá?

Egy napon hintó állt meg a gönci parókia előtt, fényes öltözetű házaspár szállt ki belőle: Ecsedi Báthori István, országbíró és felesége. Jöttek felajánlani, hogy mindenről gondoskodnak. Nyomdát a szomszédos vizsolyi templomhoz telepítettek. Európa leghíresebb nyomdászát szerződtették le Lengyelországból. A legjobb nyomtatógépet hozatták meg. Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem pedig katonákat küldött, akik a nyomdát éjjel-nappal őrizték, hogy a dúló török ki ne rabolja.

Károli összehívatta lelkésztársait, és ünnepi istentiszteleten könyörögtek Istenhez: segítse Károlit a nagy munka elvégzésében. Íródeákja is volt: Szenci Molnár Albert. Az ő feladata volt a kéziratok és nyomdaívek ide-oda vitele Gönc és Vizsoly között, bodzatinta keverés, lúdtoll hegyezés. Amíg a nagy munka tartott, Károli gyakran fohászkodott:

• Csak az Isten addig éltessen, amíg ezt a Bibliát kibocsátom, utána kész leszek meghalni!

A két és fél ezer oldalas Biblia utolsó betűit 1590 júliusában szedték ki, augusztusra pedig már össze is voltak fűzve a lapok. Boldogan írta Károli az előszóban:

• Mások aranyat, ezüstöt áldoznak az egyház javára, én ezt a magyar nyelvű Bibliát ajánlom egyházamnak.

Bizony többet ért ez aranynál, ezüstnél. Átdolgozva még ma is ezt a bibliafordítást használjuk. Munkája az irodalmi magyar nyelv fejlődésének egyik legfontosabb eszköze lett. Károli a kiadást csak két évvel élte túl, 1592-ben meghalt.

25. Szenci Molnár Albert

A Biblia mellett az istentiszteleteinken énekeskönyvet is használunk. ez két részből áll: egyik fele Dávid zsoltárai versbe szedve, másik fele dicséretek. Dávid zsoltárait Szenci Molnár Albert fordította le magyarra. (1574-1634)

Szenci Molnár Albert apja elszegényedett molnár volt, aki télen, hogy akkor is pénzt kereshessen, ácsmesterséget folytatott. Amikor munkából hazajövet meglátta újszülött fiát: Albertet, a fejsze nyelét nyújtotta feléje, jelezve, hogy belőle is ácsmester lesz.

De amikor a kis Albert felcseperedett és kitűnt, milyen tehetséges, okos fiú, elhatározta, hogy taníttatni fogja. Be is adta a szenci iskolába. Két év múlva azonban hirtelen meghalt Szenciné, és gondos anya nélkül maradt a népes család – hatan voltak testvérek – széthullott. Az apa Albertet egy éppen akkor náluk látogatóban lévő vándortanító gondjaira bízta, nem is sejtve, milyen rossz kezekbe adta! A tanító tehetséges, de nyugtalan, kóborló természetű volt. Szenci mellette szokta meg az örökös vándorlást, amiről soha többé nem tudott leszokni.

Vándorlás közben kerültek Göncre (1589), ahol mindenki a nagy mű: a bibliafordítás lázában égett. A 15 éves Albert boldog volt, hogy egy ilyen országos jelentőségű nagy dologban ő is segíthet. Nagy figyelemmel hallgatta a beszélgetéseket, ahogyan tanakodtak, keresték a fordításhoz a legmegfelelőbb szót. Amikor nekifogtak a nyomtatásnak, ő vitte télen hóban, nyáron hőségben a kézirat lapjait Vizsolyba, onnan meg vissza Göncre a kiszedett íveket. A hosszú gyaloglás alatt elhatározta, hogyha felnő, ő is valami ehhez hasonló szép és jelentős dologgal ajándékozza meg egyházát és népét. Sajnos mielőtt a nyomtatás befejeződött volna, tanítója hirtelen meghalt és ő elkerült Debrecenbe. Két évig tanult itt szorgalmasan, hogy pótolja a sok kóborlásban elvesztegetett drága időt. Utána külföldre indult továbbtanulni. Úgy vette útját, hogy betérhessen Göncre, megnézni a kész Bibliát és elbúcsúzni Károlitól.

Ezentúl többet volt külföldön, mint otthon. Egyik egyetem után a másik egyetemre ment. Így került Heidelbergbe (ahol készült a Heidelbergi Káté). Itt énekelte először Dávid zsoltárait a templomban. Később áment Strasbourgba, ahol Kálvin száműzetésben lelkészkedett, majd Genfbe, ahol meglátogatta Kálvin templomát. Itt is Dávid zsoltárait énekelték franciául, úgy hogy Béza és Marot lefordították. Eszébe jutott régi fogadalma és elhatározta, hogy ezeket a zsoltárokat fogja magyarra lefordítani és kiadni. Ez lesz az a nagy mű, amivel megajándékozza egyházát. Visszament Heidelbergbe, nyelvészetet tanult, hogy jól menjen a fordítás. Beszerezte a német és francia nyelvű zsoltárokat, szótárakat, nyelvtanokat és padlásszobájában egy szál gyertya mellett nekifogott a fordításnak. Éjjel-nappal dolgozott és száz nap alatt lefordította mind a 150 zsoltárt, meglepő könnyedséggel, pedig már 15 éve távolt élt hazájától!

Amikor kész volt a fordítás, pártfogót keresett, aki kiadja. Hosszas keresgélés után Herbornban talált egy könyvnyomtatót, aki vállalt a kiadást (1607-ben). Ez a könyvnyomtató előző évben fogadalmat tett Istennek, hogy ha a nagy pestisjárványt túléli, hálából valami szép, Istennek tetsző könyvet fog ingyen kiadni. Dávid zsoltárai azok voltak! Így készült el az első magyar zsoltároskönyv. Szenci boldogan vitte haza és osztogatta a gyülekezetben. Hamarosan megszerették és csak ezt énekelték. Énekeskönyvünkben ma is az ő fordításában énekeljük a zsoltárokat.