41. Schweitzer Albert

Kerek 40 év telt el Livingstone halála után, amíg ismét elindult egy lelkes és bátor orvos – misszionárius Afrikába azzal a céllal, hogy segítsen a négereken, úgy mint egykor Livingstone. Ez az egyszerre lelkész - tudós-orvos – orgonaművész volt Schweitzer Albert (1875-1965).

Schweitzer Albert apjától örökölte a Biblia és az orgona szeretetét: apja lelkész volt és kitűnően orgonált. Fia azonban még tehetségesebb volt. Már 9 éves korában helyettesítette templomuk kántorát. Apja nyomdokait követte érettségi után Strasbourgba ment egyetemre, és egyszerre hallgatta a filozófiát, teológiát és zenetudományokat. Közben átlátogatott Párizsba orgonát tanulni. Tanára éppen Bach kutatásával foglalkozott. Sokszor éjszakáig vitatkoztak, hogy megállapíthassák egy-egy Bach mű eredeti kottáját, mert a kéziratok között sok változat volt. Ekkor szerette meg Bach muzsikáját, nem is gondolva, hogy Bach később ezt milyen gazdagon fogja neki visszafizetni.

Huszonnegyedik születésnapján (1986) tervet készített jövőjére. Két részre osztotta. Elhatározta, hogy 20-30 éves koráig a tudománynak, igehirdetésnek és muzsikának szenteli életét. 30 éves korától pedig valami újat kezd, ami az emberek javára lesz. Hogy ez mi lesz akkor még nem tudta. Tervét meg is valósította.

Elvégezte egyetemi tanulmányait, lelkész lett Stasbourgban, itt prédikált minden vasárnap. Közben egymás után jelentek meg tudományos dolgozatai. Megírta a mindmáig legjobb Bach életrajzot és sajtó alá rendezte Bach össze műveit Amerika számára.

Amikor 30 éves lett, tanácsot tartott önmagával és elhatározta, hogy közvetlenül fogja az emberek javát szolgálni: orvos lesz Afrikában, ahol a legnagyobb a szükség. Lemondott lelkészi állásáról és beiratkozott az orvosi egyetemre. Mennyivel nehezebbe ment most a tanulás, mint 20 éves korában. Akkor azt tanulta amiben felnőtt: a bibliát, a muzsikát, most azonban az autonómia, de különösen a gyógyszertan volt végtelenül idegen és nehéz! Sokszor, amikor már nagyon belefáradt a gyógyszertanba, átszaladt orgonájához és egy óra hosszat muzsikált, amíg felfrissült.

Amikor meg volt az orvosi diplomája, a Párizsi Missziói Társaság rábízta egyik afrikai telepét: Lambarénét. Szülei, barátai mind ellenezték útját. Miért éppen Afrikába? – kérdezték. Schweitzer Albert úgy érezte, hogy az európai fehéreknek sok adóssága van az afrikai négerekkel szemben. Úgy érezte, ő példázatbeli gazdag ember, (Lukács 16,19-25) akinek mindene megvolt és vígan élt, Afrika pedig a Lázár, aki eddig csak rosszat kapott az élettől. A Párizsi Missziói Társaság csak úgy adott engedélyt a gyógyításra, ha a kórházat saját költségén építi fel. Most segített rajta Bach. Mindazt a pénzt, amit Bach életrajzáért, Bach kottáinak amerikai kiadásáért és orgonaversenyeiért kapott, mind erre használta fel. 70 ládával, amelyben a kórházi felszerelést vitte, hűséges feleségével, aki asszisztensnő és ápolónő volt, 1913 nagypéntekjén indult el Afrikába, búcsút mondva hazájának. Két évre tervezte afrikai tartózkodását, de négy és fél év lett belőle, mert közben kitört a háború. A négerek bizalmát első perctől fogva megnyerte, a betegek félelem nélkül jöttek hozzá.

Orgonát is vitt magával. Vastag ércládában őrizte, hogy a forró égövi nedvesség ne ártson neki. Ebéd után vette ki drága védőburkából és játszott rajta. Amikor felcsendültek Bach csodálatos dallamai az őserdőben, száz és száz néger hallgatta meghatottan, elbűvölve azt a muzsikát ingyen, amiért Európában drága árat fizettek.

1917-ben mint németet internáltak feleségével együtt Franciaországában. Másfél évig szenvedte az internálótáborok minden borzalmát. Mikor fogolycsere útján kiszabadult, visszatért Strasbourgba (1919). Mindent előröl kellett kezdenie. Semmije sem volt, csak adóssága, mert a háború alatt kölcsönöket kellett felvennie a lambarenei kórház fenntartására. Ekkor hívta meg Söderblom Svédországba előadásokat tartani. Az érsek előtt feltárta, milyen nagy bajban van, nem tudja, hogyan fogja visszafizetni adósságait. Söderblom azt tanácsolta, adjon orgonahangversenyeket a gazdag svédeknek. Óriási sikere volt. Rövid időn belül összejött a pénz az adósságra, sőt még több is. Ismét visszament Afrikába, amely most már második hazája lett. Lambarénben közben minden elpusztult, csak a betegek maradtak meg. Újjáépített mindent, szebbre, nagyobbra. Ettől fogva csak akkor jött vissza Európába, ha a kórháznak pénzre volt szüksége. Hangversenyeket adott és mind azokért, mind hanglemezeiért kapott tiszteletdíjakat mind, mindig nagyobbodó kórházaira fordította.

A második világháborúban nemcsak betegeknek, hanem az üldözötteknek is menedéke lett a lambarénei tábor. Amikor az ingyen gyógyított négerek kérdezték tőle:

• Miért teszed ezt érettünk? – Ezt felelte:
• Mert Krisztus bízta rám, hogy segítsek a rászorulókon.

Lambarénében minden vasárnap prédikált a négereknek.

• Meg akarom szabadítani őket babonáiktól, félelmeiktől és ezt csak Krisztus keresztje tudja legyőzni.

Munkásságáért 1953-ban béke Nobel-díjat kapott. 90 éves korában, gyógyító munkája közben aludt el örökre.