2.4. Játékelméletek

Számos játékelmélet látott napvilágot, amelyek aszerint csoportosíthatók, hogy a játékot milyen tevékenységként, jelenségként értelmezték.

A 19. század végétől kezdtek el foglalkozni a legkülönbözőbb tudományterületek képviselői a játék mibenlétével. Kutatók egész sora tett kísérletet arra, hogy magyarázatot találjon a játékkal kapcsolatos alapvető kérdésekre: mi a játék lényege, célja, értelme, melyek a játék indító okai, motiváló tényezői, hogyan keletkezett és fejlődött a játék, és mi a játék pedagógiai szerepe. E kutatások eredményeképpen születtek a különféle játékelméletek.

2.4.1. Esztétikai játékelmélet

Lényege, hogy a játék és a művészet sajátosságait azonosnak tekinti. A játékot alacsonyabb fokú művészetnek, a művészetet pedig magasabb fokú játéknak nevezi. A gyerekjátékot alacsonyabb rendű művészetnek tekinti. Az esztétikai játékelmélet képviselői szerint a játék és a művészetek közös jellemzője a célnélküliség. E játékelmélet egyoldalúsága miatt a pedagógusok a játékot sokáig feleslegesnek és időfecsérlésnek tartották. (F. Schiller és W. Wundt)

K. Lange[1] kiegészítési elméletében vallja, hogy a gyermek ösztöneit nem tudja kielégíteni, ezért kárpótolja magát a játékkal.

2.4.2. Biológiai játékelméletek

A biológiai elmélet képviselői főleg a biológusok köréből kerültek ki, és a játék fiziológiai szerepét kutatták.

Karl Gross filozófiaprofesszor elmélete szerint a játék a készségek gyakorlása, a felnőttkori tevékenységek előkészítője, „begyakorláselmélet”. Szerinte azért játszunk, mert csak ilyen módon egészíthetjük ki öröklött adottságainkat, hogy a komolyabb tevékenységekhez szükséges értelmi és más képességeink kialakulását elősegítsük.

Herbert Spencer[2] „Erőfölösleg elmélete” a játékot ösztönös tevékenységnek tekinti. Szerinte a játék abból a szükségletből ered, hogy a felesleges energiát levezesse, mivel a gyerek idejét és erejét nem köti le teljesen a közvetlen szükségletek kielégítése

Lazarus[3] „üdüléselméletének” lényege, hogy a gyermek a munka tevékenységében elfárad, és a játékban ezt az elveszett energiát, erőt nyeri vissza.

Sigmund Freud[4] szerint a gyermek játékát a nemi ösztönök irányítják. Feszültségeit, vágyait nem tudja kielégíteni, mert a felnőtt ebben gátolja. A játékban mindazt átélheti, megjátszhatja, ami az életben nem valósult meg. A pszichoanalízisben a gyermekek kezelésére a játékot használják

Egy másik terápiás alkalmazás a pszichodráma[5], amely a dráma, a játék, és a lélektan elemeiből épül fel.

2.4.3. Kultúrtörténeti, filozófiai játékelmélet

Johan Huizinga (homo ludens) holland kultúrtörténész nevéhez fűződik. Lényege, hogy az egész emberi kultúra a játékban, játékként kezdődött és abban bontakozott ki. Úgy vélte, a játék régebbi, mint a kultúra. Nincs lényeges különbség az állatok és az ember játéka között.

2.4.4. Pedagógiai, pszichológiai játékelméletek

E csoport képviselői nagy jelentőséget tulajdonítanak a játéknak, felismerve annak fejlesztő hatását. Legismertebb képviselője Jean Piaget.

Jean Piaget[6] svájci pszichológus, aki a gyermek gondolkodásának fejlődését kutatta, s az általa leírt szakaszok alapján foglalkozott a játék fejlődésével. Négy szakaszt különböztet meg:[7] szenzomototos, preoperatív, konkrét operatív és formális operatív gondolkodást. Ezekben a szakaszokban fontos a logikus gondolkodás fejlődése. „Ha megismerést kizárólag a látás egyedi szempontjai határozzák meg, akkor Piaget operativitás előtti gondolkodásról beszél. Ha az operatív kapcsolódások fokáig eljutottak, de alkalmazásukban még mindig a konkrét láthatóság érvényesül, akkor konkrét - operatív gondolkodással állunk szembe. A formális - operatív gondolkodás már túlmegy a puszta látás által közvetítetteken, ami azt jelenti, hogy már absztrakt problémák feldolgozására is sor kerülhet.”[8] Az operativitás előtti gondolkodás a beiskolázás előtti gyerekre, a konkrét-operatív gondolkodás az általános iskolásokra, míg a formális-operatív gondolkodás inkább a középiskolás korosztályra jellemző.

Ezeknek a szakaszoknak megfelelően három alapvető játékformát különít el: első periódusra jellemző a gyakorló játékok, a másodikhoz kapcsolódó szimbolikus vagy fantázia (szerep)- játékokat és a konkrét műveletek kialakulása után megjelenő szabályjátékokat. Az első szakaszban a gyakorló játékoknál, a legfontosabb örömforrások a funkcióöröm, amely oldja az érés feszültségét, illetve a kompetenciaöröm, a hatékonyság öröme, amely tapasztalati bizonyságot nyújt a kialakulóban lévő énről.

A második fejlődési szakaszra jellemző az utánzás és az identifikáció mechanizmusai. A játékon belül ez a szerepjáték kialakulásában nyilvánul meg. A gyermek sok változatos szereppel azonosul, amelyeknek témáját valós élményiből meríti. A szerepjáték a szimbolikus játékok legismertebb formája.

A gyerekek játékának legkésőbb kialakuló formája, amely átvezet a felnőttek játékaihoz, a szabályjátékok, az „igazi” társasjátékok. Ezek az iskoláskorra jellemzőek. Bennük már nem a történet, a téma, hanem a formai elemek a lényegesek, vagyis a szabályrendszer.

Piaget fejlődési elméletét alkalmazta Goldman[9], aki 1964-ben tette közzé a vallásos gondolkodás fejlődéséréről szóló nézeteit. Fodorné Nagy Sarolta, A katechézis kommunikációs problémái című doktori értekezésében szintén utal arra, hogy a 60-as 70-es években külföldi valláspedagógiával foglalkozó szakemberek széles körben alkalmazták Piaget vizsgálati eredményeit. Arra a következtetésre jut, hogy a keresztyénség lényegét elsősorban nem a gondolkodási mechanizmusok fejlettségének függvényében lehet továbbadni, hiszen a történetmondás, kreatív munkák, dráma, játék, éneklés, és a liturgia experimentális vagy exempláris (példa által történő kommunikálás) úton közvetít ismeretet, nem az elvont gondolkodás révén. De ez a felismerés sem őket, sem minket – írja Fodorné Nagy Sarolta – nem bátoríthat arra, hogy a gondolkodás fejlődésével kapcsolatos eredményeket figyelmen kívül hagyjuk, hiszen a hitoktatás (katechézis) az értelem (gondolkodás) dolga is.

A gondolkodás fejlődésével kapcsolatos eredmények nem hagyhatók figyelmen kívül a játék fejlődésével kapcsolatban sem, hiszen a legtöbb irodalom párhuzamosan szemléli e két dolgot. Mivel a 7. fejezetben szó lesz az intellektuális játékokról, többek között a gondolkodást fejlesztő játékokról is, ezek az ismeretek a játékok alkalmazásánál nélkülözhetetlenek.