2. A játékról általában

„Kerüljük a kényszert, s hagyjuk, hogy a kisgyermek örömmel tanuljon.  A gyerekek a játékok révén okosodnak, s kényszeres okítás nem jut el a lelkükig.”

(Platón)

2.1. A játék történetéről röviden

Maga a játék szó sokjelentésű, Etimológiailag bizonytalan eredetű. A feltételezett a találós mese, „szórakoztató beszéd” alapjelentéséből származó, „kedvtelésből folytatott tevékenység”, „színműelőadása”, „szerelmeskedés”, „ritmikus mozgás a természetben”, és más jelentésfejlődésük, amelyek egyébként más nyelvekben is megtalálhatók[1]            A játék az emberlét velejárója, és nem is csak a gyermekkorra jellemző. Általános jelenség a bibliai korban, elbeszélésekben. A régészeti leletek is szép számmal tanúskodnak róla.

„Tutanhamon sírjába a használati tárgyak és kincsek tömege mellett három játékkészletet is elhelyeztek, hogy az ifjú fáraó a túlvilágon is szórakozhasson velük. ...Az egyiptomi társasjátékok történetének már aránylag késői emlékei. ... A legkedveltebbek egyike a 3x10 négyzetes tábla, ezen az Óbirodalomtól a Későkorig játszottak, neve zenet... Egészen más alapelve lehetett egy talán keleti eredetű játéknak: egy pálmafa rajza mellett sorakozó lyukakba kellett állatfejes pálcikákat dugni. A régészeti leletek között szerepelnek tekeszerű játékok is... A testi ügyességet, erőt fejlesztő csoportos játékokat is láthatunk a falképeken. Például három fiú egy negyediket emel magasra, aki négykézláb áll... Gyerekek és felnőttek egyaránt szívesen labdáztak, a labdát összevarrt bőrdarabokból állították elő, s szőrrel, szalmával, sással vagy valamilyen hulladékkal tömték ki.”[2]

„A sakk mellett, amelyet már Kr. e. 2000-ben is ismertek Babilonban, sokan játszottak Pasziánszot, vagy a ludo és mankala nevű játékokat is.”[3]

A játék az ókori görögök életében fontos helyet foglalt el. Nem beszélve a sportjátékokról, ügyességi játékokról. Úgy vélték, hogy a sportversenyek elengedhetetlenek az egészséges élethez.

Arisztotelész szerint a gyerekeket olyan játékra kell megtanítani, amit majd felnőttként komolyan végeznek. Platón a játék funkcióját abban látta, hogy a játék által a gyerek előre gyakorolja azokat a tevékenységeket, amelyekre felnőtt korában szüksége lehet. Quintiliánus szerint a gyermek életének első éveit fel kell használni egészen hétéves korig a játékszerű foglalkozásokra.[4]