István vértanú[1]

A tanítványok száma napról napra nőtt. Zsidók is, minden más népből valók is hittek az Úr Jézus Krisztusban, és megkeresztelkedtek.

Hogy vita ne legyen közöttük, a mindennapi szolgálat elvégzésére munkatársakat választottak, mert azt mondták az apostolok:

• Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Válasszunk ki hét férfit, akikről a többiek jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel és őket állítsuk be ebbe a munkába, mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.

Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek és kiválasztották Istvánt, Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt.

István pedig nagy csodákat és jeleket tett a nép között. Némelyek vitába szálltak vele a zsinagógából, de nem tudtak ellenállni a benne lévő bölcsességnek. Az érvekből kifogyva rágalmakat kezdtek kiáltozni rá:

• Káromolja Istent és Mózest!

Hamis tanúkat állítottak ellene. Fellázították a népet és az írástudókat is. Rárohantak, elfogták, a nagytanács elé hurcolva állították:

• Ez az ember állandóan a szent hely ellen beszél!

István hatalmas védőbeszédet mondott. Ábrahámtól kezdve elmondta a nép történetét. Beszélt Mózesről, aki megjövendölte az igazi Próféta megjelenését. Ez a Próféta a Krisztus! Beszélt az atyákról, akik házat építettek Istennek, bár a Magasságos nem emberkéz alkotásában lakik. Szólt a prófétákról, szólt a babiloni fogságról. Vádolta a kemény nyakú nemzetséget, akik ellenálltak a Szentléleknek. Atyáik megölték a prófétákat, ők az igaz Prófétának, Jézusnak a gyilkosává lettek.

Felháborodtak, a fogukat csikorgatták dühükben. István ott állt előttük, az arca fénylett, mint egy angyalé, szemét az égre emelte és így szólt:

• Látom az eget megnyílva, és az Emberfiát az Isten jobbján!

Erre mindnyájan rárohantak, megragadták, magukkal vonszolták a városon kívülre, hogy megkövezzék. A tanúk felsőruháikat egy fiatal farizeus lábánál tették le, hogy őrizze addig, amíg gaztettüket végrehajtják. Ez a fiatal férfi Saul volt.

Amikor zuhogtak rá a kövek, István hangosan imádkozott:

• Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt! Uram, vedd magadhoz az én lelkemet!

Aztán összeesett és meghalt.