AZ ELLENREFORMÁCIÓ HAZÁNKBAN

30. Az erdélyi fejedelmek

Németországgal egyidőben hazánkban is megindult az ellenreformáció. A három részre szakadt Magyarországon háromféle uralom volt. Felső-magyarországon a német és katolikus Habsburgok voltak az urak. Középen a örök basáskodott. A mohamedán török megvetette a „hitetlen gyaurt”: a keresztyéneket. De azért jobban szívelte a reformátusokat, mert nem volt templomukban kép és szobor, ami a mohamedán vallás szerint szörnyű bálványimádás. A harmadik részben, Erdélyben, teljes vallásszabadság volt. Itt magyar, választott fejedelmek uralkodtak.

Felső-magyarországon és Dunántúlon az ellenreformáció Rudolf király alatt indult meg. Maga Rudolf nem sokat törődött országa dolgaival. Bezárkózott prágai palotájába, minden idejét csillagvizsgálással és óra csinálással töltötte. A kormányzást rábízta német minisztereire és a jezsuitákra. Ezeknek nem tetszett, hogy Magyarország háromnegyed része protestáns! Megindult az üldözés (1603).

Elvették a protestánsok templomait, elűzték papjaikat, tanítóikat, a gyermekeket katolikus iskolába kényszerítették. De nemcsak vallásszabadságnak voltak ellenségei a Habsburgok, hanem a magyar nép szabadságának is. Így kapcsolódott össze a vallásszabadság a nemzeti szabadság ügyével. Hiába mentek panasszal Rudolfhoz a protestánsok, nem is fogadta őket.

Ebben a szomorú időben Erdély volt a vallásszabadság és a nemzeti szabadság védelmezője. Egymás után három fejedelem védte meg fegyverrel: Bocskay István, Bethlen Gábor, és I. Rákóczi György.

1. Bocskay István

Bocskay apja a Habsburg király híve volt Erdélyben, még börtönbe is került miatta. Felesége követte és itt a fogságban született meg fiúk: Bocskay István (1576-1612). Kiszabadulásuk után átmentek a királyi udvarba, Rudolfhoz.

Bocskay a prágai udvarban nőtt fel és tanácsos lett a király mellett. Szomorúan látta, hogy Rudolf nemcsak hogy nem törődik tanácsaival, hanem egyszerűen gyűlöli a magyarokat, és a ravasz jezsuiták hálójában van.

Kiábrándulva belőle, otthagyta az udvart és visszavonult bihari birtokaira. Ezt hűtlenségnek vette a király és egyik német tábornokát küldte ellene. Bocskay kénytelen volt önvédelemből fegyvert fogni (1604-ben). Az üldözött, elkeseredett protestánsok tömegesen csatlakoztak hozzá. Zászlaja alá jöttek a hajdúk is, akik pedig a királynak voltak zsoldosai, de most felismerték, hol az igazság.

Bocskay a hajdúk segítségével csakhamar az egész felvidékről kiszorította a németeket. Bevonult Kassára, az itteni és számos más elvett templomot visszaadta a protestánsoknak. Erdély fejedelmévé választotta. A török hadvezér a választás után a szultán megbízásából kardot kötött az oldalára, kezébe királyi pálcát tett és fejére koronát: elismerve, hogy Magyarország királya is. Bocskay azonban rögtön levette fejéről a koronát és kijelentette, nem a maga királyságáért harcol, hanem népének és vallásának szabadságáért.

Rudolf kénytelen volt békét kérni. Ezt 1606-ban meg is kötötték Bécsben. Ebben Rudolf biztosította a protestáns nemeseknek, városoknak és katonáknak és vallásszabadságot és megesküdött, hogy az ország törvényeit is megtartja.

Utóda II. Ferdinánd (uralkodott 1618-1637-ig) már ifjú korában elzarándokolt Rómába és megfogadta, hogy országából kiűzi a protestánsokat. Ez volt a jelszava:

• Inkább akarok pusztában, mint protestánsoktól lakott országban uralkodni!

A jezsuiták is mindig arra biztatták, hogy nem érvényes az eretnekeknek adott eskü.

II. Ferdinánd indította meg a harmincéves háborút Németországban, és Magyarországon is úgy folytatta a vallásüldözést, mint apja, Rudolf, a bécsi béke előtt. Az üldözött magyarok Erdély fejedelméhez: Bethlen Gáborhoz fordultak védelemért.

b.) Bethlen Gábor

Bethlen Gábor árva, vagyontalan köznemesi fiúból lett Erdély legnagyobb fejedelme (uralkodott 1613-1629-ig). Amikor megválasztották, Erdély szegény ország volt, hol a török, hol a tatár dúlta. Ezért elrendelte, hogy a romos várakat, városokat rendbe kell hozni. Ehhez embert, építőanyagot ingyen adott. Pár év alatt olyan szépen rendbejött az ország, hogy Erdély „tündérkert” lett.

Boldog békében élt Erdély Bethlen Gábor uralkodása alatt, amikor hozzájöttek a felsőmagyarországi protestánsok segítségét kérve (1619-ben). Bethlen azonnal elindult védelmükre. Kibontotta szép selyemzászlaját, amelyre a bibliai vers volt hímezve: A seregek ura szétszórja minden ellenségét. Maga állott csapatai élére.

Diadalmasan haladt előre. Serege nőtt, ellensége fogyott. Még Pozsonyt is elfoglalta (1620). Ez volt Felső-Magyarország koronázó fővárosa. Nyitva állt előtte az út Bécsig. Lett nagy kapkodás a királyi udvarban.

II. Ferdinánd gyorsan békét kért- A második vallásbékét Nikolsburgban kötötték meg, 1621-ben. Ferdinánd megesküdött, hogy megtart minden addigi vallásszabadságot biztosító törvény,t és a magyar alkotmányt.

Bethlen Gábor nemcsak a várakat, városokat építette újjá, hanem a tudományt és műveltséget is felvirágoztatta. Gyulafehérvárt főiskolát alapított, amelyre Európa leghíresebb tudósait és tanárait hívta meg tanítani. Az ő uralkodásával kezdődött Erdély aranykora. Mélyen vallásos volt. A Szentírást mindennap olvasta, összesen 29-szer olvasta végig. Bibliáját még táborába is magával vitte és este sátorában sokáig olvasott belőle. Halálos ágyán, amikor már nem tudott szólni, papírt és írószert kért és utolsó üzenetként azt írta rá: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk.

1. I. Rákóczi György

Bethlen Gábor halála után a dúsgazdag és a vallásáért minden áldozatra kész I. Rákóczi Györgyöt választották meg Erdély fejedelmévé. (uralkodott 1630-1648).

Amíg uralkodása alatt Erdélyben folytatódott Erdély aranykora, Felső-Magyarországon az új király, III. Ferdinánd uralkodása alatt folytatódott a vallásüldözés. I. Ferdinánd nem tartotta kötelezőnek magára nézve azt, amire atyja esküdött meg. De azért is volt olyan vakmerő, mert Németországban Gusztáv Adolf halála után megtorpantak a svédek és ezt jól kihasználták a király zsoldosai. A szorongatott helyzetben lévő svédek, németek és magyarok ismét Erdély felé néztek.

Német, holland, svéd és magyar követek egymásnak adták a kilincset I. Rákóczi György, az „az öreg” Rákóczi György udvarában és kérték, segítsen. Rákóczi szövetséget kötött velük és elindult a svédek segítségre. Olyan ügyesen vezette hadait, hogy kerülte a sok emberáldozatot követelő döntő csatákat, hanem inkább több kisebb csapattal riasztotta, fárasztotta ellenségeit.

Diadalmasan vonult végig Felső-Magyarországon és már Bécset fenyegette. A megrettent királyi udvar Linzbe menekült és onnan kért békét. Itt Linzben kötötték meg a harmadik vallásbékét 1645-ben. Ebben III. Ferdinánd, úgy mint elődei ismét megesküdött a magyar alkotmány és vallásszabadság megtartására. Ő még többet is ki tudott harcolni, mint elődei: mert nemcsak a nemesek, városok és katonák vallásszabadságát biztosította, hanem a jobbágyokét is.

Erdély harmadik nagy fejedelme is buzgón olvasta a Bibliát: az ószövetséget 17-szer az Újszövetséget 32-szer olvasta végig. Élete vezető gondolata volt: „Nem azé, aki akarja, sem nem azé aki fut, hanem azé , aki könyörül, az Istené.” Róma 9,16

31. Lorántffy Zsuzsanna

Lorántfy Zsuzsanna méltó felesége volt I. Rákóczi Györgynek. Hogy az öreg Rákóczi annyit tudott tenni hazájáért és egyházáért, azt annak köszönhette, hogy felesége hűséges segítőtársa volt. Míg ura idegenben járt, vagy az ország kormányzásával volt elfoglalva, az óriási birtokot, fejedelmi udvart ő tartotta rendben.

Gyermekkorában olyan hatások érték, amelyek egész életére kihatottak. Ónod várában született, 1600-ban. A vár mellett terült el a Mohi puszta, ahol a tatárok tönkre verték a magyarokat. Sok tízezer vitézt temettek el itt a csatatéren. A babonás embereket nyugtalanította ez a tudat, estefelé már nem mertek a szabadban járni. A kis Zsuzsanna nem félt, sőt lelkesítette az, hogy a hazáért még életünket is lehet adni. Megfogadta, ha felnő, ő is minden tőle telhetőt megtesz hazájáért.

A másik nagy hatást az tette rá, hogy az ónodi templomban a harangra, az úrasztali terítőkre, keresztelő medencére, úrvacsorai edényekre egy név volt vésve: A Lorántffy család adománya. Elhatározta, ő is így fogja szeretni egyházát, mint ősei.

Kilencéves korában átkerültek Sárospatak várába (1609) ez maradt élete végéig igazi otthona. Itt patakon született és élt, mint gyermek Árpádházi Erzsébet, akit azért avattak szentté, mert egész életét a szegények, betegek megsegítésére szentelte. A róla szóló legendákat hallgatva, megszületett szívében a harmadik fogadalom:ő is szeretni és segíteni fogja a szegényeket, betegeket.

Boldog gyermekkorára szomorú évek következtek. Öt év alatt meghalt édesanyja, húga, végül édesapja. A két árván maradt Lorántffy leányt a kapzsi rokonok mindenből kiforgatták, utoljára még Patakról is távozniuk kellett. Ekkor kérte feleségül Rákóczi György az ország leggazdagabb, legderekabb fiatal kapitánya. Így lett az ország első és legboldogabb asszonya. Volt alkalma megmutatni mennyire szereti, és mennyi áldozatot tud hozni hazájáért, egyházáért, a rászorulókért.

Ura először még Bethlen Gábor mellett vonult hadba (1619). Később, mint fejedelem maga vezette hadait. Lorántffy Zsuzsanna nem ült tétlenül otthon. Saját pénzén katonákat fogadott, lőport készítetett, tépést csináltatott, zászlókat hímeztetett, élelemről gondoskodott. Rákóczi katonái sohasem szorultak rablásra, mint Wallenstein zsoldosai, mert mindig megkapták pontosan a zsoldjukat.

Református egyházunknak egyik legnagyobb jótevője volt. A legtöbb jót a pataki iskolával tette. Főiskolai rangra emelte, bőkezűen gondoskodott tanárainak fizetéséről, a leghíresebb külföldi pedagógust Coménius János Ámost hívta meg az iskola átszervezésére, modernizálására. A szegény, de tehetséged diákokat ingyen tanítatta, még külföldre is kiküldte őket továbbtanulni. Az első úrasztali terítőt Patak temploma számára hímezte.

Birtokain nemcsak annak nézett utána, hogy haladnak a munkával, jól van-elvégezve, hanem hogy akik a munkát végzik azok is jól vannak-e? Ha valahol betegség vagy baleset vagy gyász volt, azt azonnal jelenteni kellett a fejedelemasszonynak, aki személyesen készítette el a gyógyszereket a betegeknek. Udvari kisasszonyaival felkereste a bajbajutottakat, rászorulókat. Jó tanács, vigasztalás mellett nagy kosarakban élelmet, ruhát, pénzt is vitt nekik.

Özvegységére azok okoztak neki a legnagyobb szomorúságot, akiket a legjobban szeretett: fékezhetetlen természetű első fia, aki követte apját Erdély trónján: II. Rákóczi György, tragikusan korán elhunyt, második fia Zsigmond, és dédelgetett gyermeke, a pataki iskola hálátlan diákjai.

Első fia György, indulatos természetű volt. Beleszeretett a szép, de nagyravágyó, bigott katolikus Báthori Zsófia, hogy fejedelemasszony lehessen –tudta, hogy az öreg Rákóczit fia fogja követni a trónon, és azt is, hogy Erdély trónján csak református lehet a fejedelemasszony, színleg áttért a református vallásra. De szívében hű maradt a katolikus egyházhoz. Urát az ő nagyravágyása vitte bele a szerencsétlen lengyel hadjáratba (1657) mert lengyel királyné is szeretett volna lenni. E hadjárattal II. Rákóczi György nemcsak Erdélyt vesztette el, hanem az életét is. Kapott sebeibe, két hónappal anyja halála után meg halt.

Rákóczi Zsigmond, a második fiú, szelíd, tudományt kedvelő volt. Sok örömet szerzett Lorántffy Zsuzsannának özvegységében. Éppen úgy szerette és pártfogolta a Pataki iskolát, és egyházát mint anyja. Sajnos, pár hónapi házasság után feleségével együtt himlőben, tragikus hirtelenséggel meghalt.

Élete végén a dédelgetett pataki iskola diákjai támadtak ellene. Lorántffy Zsuzsanna haladó szellemű volt és a pataki iskolába is új, haladó szellemű törvényeke hozatott: pl. hogy az egyik osztályból a másikba csak sikeres vizsga után lehet átmenni. Emiatt tüntettek ellene a diákok.

Haladó újítást akart az egyházkormányzásba is bevezetni: a presbitériumot. Azt akarta, hogy a presbitereknek, még ha jobbágyok is, legyen beleszólásuk az egyház vezetésébe. Ezt azonban mind fia, II. Rákóczi György, mind erdélyi fejedelem, mind az erdélyi református püspök ellenezte. Amikor ő Patakon mégis választott presbitereket, eltiltották az úrvacsorától. Mindezeket a megpróbáltatásokat keresztyéni türelemmel, imádkozva hordozta el.

32. A gályarabok

Zsidókhoz írt levél 11. rész

Jelenések könyve 7,9-17

a.) Gyászévtized (1671-1681)

II. Rákóczi György halálával „eltört Erdély kardja”, amellyel védelmezte a magyar nemzeti és protestáns vallásszabadságot. Erdélyt elárasztotta a török és a tatár, majd belső zavarok támadtak, amelyeket felhasználva a Habsburgok kiterjesztették hatalmukat Erdélyre is.

Ebben az időben az ország másik felében erős és türelmetlen király: I. Lipót lépett a trónra uralkodott 1657-1705-ig. Hosszú 50 éves uralkodása alatt mindig csak a római egyház érdekeit nézte, sohasem az országét vagy a népét. Lipótot eredetileg papnak nevelték, csak amikor bátyja a trónörökös hirtelen meghalt, lett belőle király. Szívében azonban mindig megmaradt papnak. Az ország törvényeit, a protestánsok vallásszabadságát biztosító békekötéseket nem tartotta magára nézve kötelezőnek. Erdélyben pedig nem volt már többé erélyes fejedelem, akihez a protestáns felső-magyarországiak fordulhattak volna.

Lipót hosszú uralkodása alatt a protestáns egyházzal valósággal „vértanú egyház” lett. A „gyászévtized alatt” volt az üldözés  a legkeményebb. A katolikus főurak fegyverrel foglalták el a még megmaradt protestáns templomokat, iskolákat, és jobbágyaikat erőszakosan kényszeríttették a katolikus hitre való áttérésre. Pl. Nádasdy Ferenc egymaga 40 ezer jobbágyát  térítette így át.

Ilyen törvényellenes volt a pataki főiskola elvétele is. Lorántffy Zsuzsanna végrendeletében meghagyta, hogyha Báthori Zsófia visszatér katolikus hitre, a Rákócziak birtokát örökölje a pataki főiskola. A végrendeletet a király jóváhagyta. Alig hunyta le a szemét Lorántffy Zsuzsanna, Báthori Zsófia valóban azonnal visszatért a római egyházba. De utána fegyverrel elfoglalta a Rákóczi birtokokat, kiűzte onnan a protestáns lelkészeket, tanítókat, a templomokat is elvette. Utoljára a pataki főiskolára tört fegyverrel, elkergette a tanárokat, diákokat és azt a jezsuitáknak adta. Hiába fordultak a reformátusok Lipót királyhoz, Báthori Zsófiának adott igazat. 40 évig uralkodott Patakon a jezsuita rend, csak II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idejében kapta vissza egyházunk a főiskolát. Lorántffy Zsuzsanna temploma azonban még ma is katolikus templom.

b.) A pozsonyi vértörvényszék

A legnagyobb megpróbáltatás azonban a Wesselényi féle szövetkezés után következett a protestáns egyházakra.

Hamisított levelek alapján azzal vádolták a felvidéki lelkészeket, hogy részt vettek a szövetkezésben. Ezért 32 protestáns lelkész és tanítót (1673) megidéztek Pozsonyba, vértörvényszék elé. Hazaárulással, felségsértéssel vádolva valamennyit halára ítélték. Amikor már a siralomházban ültek, jezsuiták keresték fel őket, akik azt mondták, hogy a király megkegyelmez nekik, ha áttérnek, vagy lemondanak hivatásukról, vagy kimennek az országból. A 32 közül csak egy volt, aki áttért. A többiek vagy lemondtak, vagy kivándoroltak.

A következő évben (1674) ezen az eredményen felbuzdulva valamennyi protestáns lelkészt és tanítót megidézte a pozsonyi vértörvényszék. Még a török hódoltsági részen levőket is. Azokat azonban a török nem engedte el, sokat pedig a gyülekezete tartotta vissza, mert féltek a rossz végtől. De a megidézettek fele, 350-en, ártatlanságuk tudatában megjelentek Pozsonyban.

Ezekkel is ugyanúgy bántak, mint az előzőekkel. Először halára ítélték őket. Azután jött a hármas választás: áttérés, lemondás, vagy kivándorlás: Egy részük azonban egyiket sem fogadta el, inkább készek voltak meghalni. Még a halálnál is rosszabbra, gályarabságra ítélték őket. Amikor Lipóttal Alá akarták íratni a halálos ítéleteket, megrémült. Eddig is a sok kivégzés miatt álmában ugráló fejeket látott. Azt mondta: - Akármit, csak nem végezzétek ki őket! Télvíz idején, gyalog, bilincsbe verve, korbáccsal hajtva hurcolták őket le Nápolyba és ott 41 lelkészt eladták fejenként 50 aranyért gályaraboknak (gályarabságra hadifoglyokat és a legnagyobb gonosztevőket ítéltek). A gályákon az evezőpadhoz láncolták őket és ütemre kellett a nehéz evezőrudat forgatniuk. Beszélniük nem volt szabad.

Zsoltárokat énekeltek, hogy egymást bátorítsák és vigasztalják. Ezt a szép éneklést hallotta meg egyszer a gályán utazó velencei orvos és egy nápolyi polgár. Elcsodálkoztak, hogy kik énekelnek ilyen szépen?  Mikor megtudták, hogy magyar protestánsok lelkészek a gályarabok, megdöbbentek. Értesítették a protestáns országokat: Angliát, Hollandiát, Svájcot. Ezek váltságdíjuk annyi aranyat adtak össze, hogy egy prédikátorért 100 aranyat kínáltak fel. A jezsuiták azonban tiltakoztak kiváltásuk ellen. Már úgy látszott, a prédikátorok vértanúként fognak meghalni a gályán, amikor Isten szabadítót küldött: De Ryter Mihályt.

c.) De Ryter Mihály

A gályarabok szabadítója Hollandiában született (1607-ben). Gyermekkorában egy kötélverőnél inaskodott, de minden vágya a tenger volt. 12 éves korban be is állt hajósinasnak. Csakhamar matróz lett, kormányos, majd kapitány. Több mint 30 évig járta a tengert. Már éppen nyugdíjba készült, amikor háború tört ki Anglia és Hollandia között a tengeren. Ügyes tengerészekre volt szüksége a holland hadiflottának és így nevezték ki de Ryter Mihályt 1652-ben parancsnoknak.

Abban az időben nehéz volt a hajózás, mert csak evezővel és vitorlával hajóztak. Nagyon ismerni kellett a széljárást, ebben volt nagy tapasztalata de Ryter Mihálynak. 40 kisebb és 15 nagyobb tengere csata után végül 1673-ban a döntő ütközetet is megnyerte. Hollandia megmenekült. Megszólaltak a harangok, hálaadó istentiszteket tartottak. Ez volt életének legdicsőbb napja.

1676-ban, amikor a mi gályarabjaink már két évet töltöttek az evezőpadhoz láncolva, de Ryter Mihály a franciák ellen hadakozott a nápolyi vizeken. Mikor az ellenség elvonult, hajóját Nápoly felé irányította. Hallott már a magyar gályarabokról, arról is, hogy holland testvérei hiába kísérelték meg őket kiszabadítani. Amikor partra szállt, a nápolyi alkirály nagy pompával fogadta a híres kapitányt, tengernagyot.

De Ryter Mihály nagy dicshimnuszok között váratlan kérdést szegezett az alkirályhoz:

• Hogyan örülhetnék ennek a fényes megtiszteltetésnek, amikor az én kedves testvéreim a magyar protestáns lelkészek, prédikátorok itt ülnek a gályapadokon és kínoztatnak?

Az alkirály most már nem törődve a jezsuiták tiltakozásával, másnap szabadon engedte a még életben maradt 26 prédikátort.

Amíg csónakokon a hadihajóhoz vitték őket, a 125. zsoltárt énekelték: - Akik bíznak az Úr Istenben, nagy hiedelemmel, azok nem vesznek el semminémű veszedelemben! … - Következő nap reggelén az elkínzott, lerongyolódott prédikátorok megjelentek De Ryternél, hogy köszönetet mondjanak szabadításukért. Az így szólt:

• Sok győzelmet vívtam életemben, mindenféle ellen felett, de ez a legfényesebb diadalom, mellyel Isten ártatlan szolgáit kiszabadíthattam. Istennek adjatok hálát, Ő szabadságotok szerzője, én csak eszköze voltam kezében.

Ellátta őket rendes öltözékkel, majd szétküldte őket Hollandiába, Svájcba, Németországba, ahonnét néhány év múlva visszatértek Magyarországra.

1907-ben, születésének 300. évfordulóján Hollandiában nagy ünnepségeket tartottak emlékére. Református egyházunk ezüst babérkoszorút küldött az amszterdami templomban levő sírjára. Debrecenben pedig szobrot állítottak neki a Kollégium előtt