A KERESZTYÉN EGYHÁZ TÖRTÉNETE A REFORMÁCIÓ UTÁN

AZ ELLENREFORMÁCIÓ KÜLFÖLDÖN

26. Loyola Ignác

A reformáció rohamos elterjedése után a római egyház, felocsúdva a vereségből, támadásba lendült át. Azt a harcot, amelyet a reformáció ellen folytattak: nevezzük ellenreformációnak. Ennek élcsapata egy szerzetesrend volt: a jezsuiták vagy Jézus társasága. Alapította Loyola Ignác (1491-1556).

Loyola, mint előkelő spanyol lovag fia nevelkedett a spanyol király: Katolikus Ferdinánd udvarában.  Minden vágya az volt, hogy, bátor, híres lovag legyen. Egy vár ostrománál (1521-ben) azonban golyót kapott a térdébe. Hosszú ideig feküdt. Érdekes lovagregényeket kért olvasmányul, de csak a szentek élete volt kéznél. Unalmában ezt is elolvasta és látta, hogy ők is legalább olyan híresek, mint a híres lovagok.

Amikor megtudta, hogy sánta marad, és nem lehet többé katona, elhatározta, hogy mint egyházi ember lesz híres. Levetette fényes lovagi ruháját, koldusgúnyát öltött. Elzarándokolt egy híres templomba, ott éjjel őrséget állott Mária oltáránál, min régen a királynő mellett és megfogadta, hogy Máriát fogja szolgálni egész életében.

Utána (1523) elzarándokolt a Szentföldre, hogy hitetlen mohamedánokat megtérítse. Itt azonban rájött arra, hogy ehhez nem elég a buzgóság, tudomány is szükséges. Visszajött hát a Szentföldről és beiratkozott a párizsi egyetemre. Ugyanoda, amelyben Kálvin is tanult. Lehet, hogy többször elmentek egymás mellett anélkül, hogy sejtették volna, milyen ellentétes lesz munkájuk: Kálvin építeni fogja a reformációt, Loyola rombolni.

Itt Párizsban (1534) hat hasonló gondolkodású társával társulatot alapított. Mindegyik fogadalmat tett, hogy tanulmányai befejeztével kimegy a Szentföldre, ott betegeket ápolnak és a hitetleneket térítik. Tervük nem sikerült. Eljutottak ugyan Velencéig, de a török háborúk miatt egy hajó sem volt hajlandó őket a Szentföldre elvinni. Letörten tértek vissza Rómába a pápához, felajánlották neki szolgálataikat. A pápának kapóra jött a mindenre elszánt kis csapat.

• Minek mennétek a Szentföldre – mondta -, mikor itt is vannak hitetlenek, az eretnekek, harcoljatok ellenük!

Így alakult meg a Jézus társasága, a jezsuiták rendje (1540), az ellenreformáció élcsapata.

Az ellenreformáció a tridenti zsinattal kezdődött (1545-1563). Ezen először átkot mondtak minden olyan tanra, amely ellenkezik Róma tanításával, másodszor kimondták, hogy az elszakadt protestánsokat, vissza kell kényszeríteni az egyházba. Ezt tűzte ki céljául a jezsuita rend is. Ezért készek voltak az uralkodókat felbuzdítani, hogy ha másképpen nem megy, akár fegyverrel is kényszerítsék a protestánsokat a pápának való engedelmességre. Így indították a katolikus uralkodók saját alattvalóik ellen, saját országaikban háborúkat. Természetesen a protestánsok védekeztek, szintén fegyverrel.

Így a jezsuiták fellépése után szinte egész Európa lángba borult. Vallásháborúk dúltak Franciaországban, Hollandiában, Németországban és nálunk Magyarországon is.

27. Szent Bertalan éj

Már Kálvin életében üldözték a francia királyok a reformáció híveit, akiket hugenottáknak neveztek. (Erről előzőleg Kálvinnál már volt szó.) Az üldözés mind kegyetlenebb lett, annyira, hogy önvédelmükre kénytelenek voltak fegyvert fogni (1562). Vezérük Coligny (Kolinyi) Gáspár volt. Bátor seregével a 68. szoltárt énekelve indult a csatába. Ez volt a hugenották imádsága és harci indulója: - Ha felindul az Isten!... Alig voltak negyedannyian, mint a király serege, mégis mindig győztek.

Végül békét kötöttek (1570-ben). A király megengedte, hogy templomokat építsenek, istentiszteleteket tartsanak.

A béke zálogául a király nővérét eljegyezték a hugenották egyik vezérével: Navarrai Henrikkel. Képmutatóan azonban gonosz tervet forraltak. Kitűzték az esküvő napját. Szétküldték a meghívókat. A hugenották örömmel mentek fel Párizsba. Vesztükre.

A lakodalom negyedik napján, 1572. aug. 24-én Szent Bertalan éjjelén megkondultak Párizs összes harangjai és az előre felbérelt orgyilkosok rátörtek a hugenották házaira, amelyeket előzőleg krétával jelöltek meg. Az álmukból felriadtakat vagy leszúrták vagy a Szajnába dobták.  Húszezer embert öltek meg egyetlen éjszakán. Az ősz Coligny házába is betörtek. Ő nyugodtak feküdt ágyában és imádkozva várta az orgyilkosokat. Még élt, amikor leszúrva kidobták az ablakon az utcára, ahol fejét vették.  Reggel futárok vitték a gyilkos parancsot vidékre és ott is folytatták az öldöklést. Négy napig tartott a hajtóvadászat ellenük, újabb húszezer hugenottát öltek meg. A pápa meghallva a Bertalan éj hírét, örömében meghúzatta Róma minden harangját, ünnepélyes körmenetet tartott és még emlékérmét is veretett: Hugenották romlása! – felirattal!

A francia király azonban nem sokáig élvezhette diadalát, mert fiatalon meghalt.

15 év múlva pedig éppen Navarrai Nenrik, a hugenotta vezér örökölte a trónt. Mivel Franciaország királya csak katolikus lehetett, áttért, de első dolga volt vallásszabadságot adni a hugenottáknak (1598). Boldog, békés évek következtek. Franciaország történetében az „aranykor”. IV. Henrik szerette népét, sokszor álruhában járta sorra a falvakat, bekukkantva a parasztok fazekaiba:

• Azt akarom – mondta-, hogy minden alattvalóm, fazékjában tyúk főjön!

Legszorgalmasabbak a hugenotta iparosok, kereskedők, földművesek voltak. Leghűségesebbek a hugenotta katonák. Nem loptak, nem csaltak, nem hazudtak. Közmondássá lett:

• Becsületes, mint egy hugenotta!

IV. Henriket azonban orvul meggyilkolták. utána olyan királyok következtek, akik a jezsuitákra hallgattak.

XIV. Lajos, aki magát napkirálynak nevezte, de a legsötétebb zsarnok volt, visszavonta a szabadságot biztosító rendeletet (1685). Leromboltatta a hugenották templomait, papjaikat börtönbe záratta. Erre sokan inkább kivándoroltak, de nem tagadták meg hitüket. A francia király megijedt, amikor látta, hogy legjobb polgárai elhagyják országát és megtiltotta a kivándorlást. Félreeső hegyi utakon, álruhában mégis sokan kiszöktek Hollandiába, Németországba, Angliába, ahol vallásszabadság volt. Félmillió hugenotta hagyta el így hazáját. Az otthon maradottak pedig barlangokban, pusztákban bujdosva, titokban jöttek össze.

Csak száz év múlva a francia forradalom adta vissza vallásszabadságukat (1787).

28. Leiden ostroma

A 16. században Németalföld ( a mai Hollandia és Belgium együtt) spanyol uralom alá került. A szorgalmas, jómódú ás szabadságához ragaszkodó nép hamar elfogadta a reformációt. A vakbuzgó spanyol királyok hamar meg is indították ellenük az üldözést. Legkegyetlenebbül II. Fülöp, aki felállíttatta itt is a rettegett inkvizíziót.

A Németaföldtől igen nagy távolságban élt II. Fülöp (1555-1598) sohasem mozdult ki fényűző, de komor madridi palotájából. Mint a pók hálója közepéből, úgy figyelte, mi történik hatalmas birodalmában. Csak egy akarat lehetett országában. az övé és csak egyféle vallás. a pápáé. „A gaz néptől” trónját, „ a gaz eretnekektől” üdvösségét féltette. Az eretneknyomozó  törvényszék működésére hamarosan megteltek a börtönök, fellobbantak a máglyák. A nép az üldözöttek pártjára állt. Hol asszonyok, hol posztómunkások szabadítottak ki egy – egy halálraítélt csoportot, mint a vesztőhelyre hurcolták őket. Mások betörtek a börtönökbe és szabadították ki a foglyokat. A prédikálástól eltiltott lelkészeket pedig ezrek kísérték lóháton a templomba, hogy mégis megtarthassák az istentiszteletet.

A németalföldi nemesek végül is szövetséget kötöttek egymással ( 1566) és népes küldöttségben felkeresték a királyt képviselő Margit hercegnőt és kérték jogaik helyreállítását. A követek szokásos fekete posztóból készült egyszerű ünneplőjükben jelentek meg a palotában, amely nagyon elütött a spanyol udvarnál előírt selyemből – bársonyból varrott, dúsan hímzett öltönyökből. Komoly arcuktól, kemény szavuktól Margit hercegnő először megijedt. Mire az egyik gőgös spanyol főúr megvetően megszólalt: „Félni ezektől a koldusoktól!” A hollandok ettől fogva büszkén viselték a „koldus” nevet. Még koldusfilléreket is csináltattak, koldustarisznyát is vésettek rá és láncon hordták a nyakukban.

II. Fülöp megtorlásképpen legkegyetlenebb tábornokát, a hírhedt Alba herceget küldte ellenük (1567-ben). Alba tízezer spanyol gránátossal vonult be Németalföld északi részébe, akiknek szabad rablást engedett. Nem csoda, hogy a nép gyűlölte a spanyolok ellen felkelésben robbant ki (1568). Mint nálunk, úgy Hollandiában is, a nemzeti szabadság és a vallásszabadság ügye szorosan egybefonódott. Alba mindent elkövetett, hogy a nép szabadságharcát vérbe fojtsa: pár év alatt 18 ezer hőst ölt meg és tízezreket tett földönfutóvá.

A „koldusok” vezére: Orániai Vilmos híveivel hihetetlen elszántsággal küzdött szárazon és vízen a spanyolok ellen. A váltakozó szerencsével folyó harc végül is Leiden városa felmentésével a „koldusok” javára dőlt el (1574-ben).

A spanyolok, akik a sok harctól már kimerültek, lőszerük is fogytán volt, elhatározták, hogy a várost egyszerűen kiéheztetik. Sáncokat vontak köréje és várták, mikor fogy el a városban az élelem és adják meg magukat. Orániai Vilmos, aki akkor éppen a hajóhadat vezette, hol postagalambra, hol ágyúgolyóra kötözve üzeneteket a két hónap múlva éhhalállal küzdő városba:

• Bátorság, tartsatok ki! Itt vagyunk közeletekben. Vágjátok el a gátakat, a beáradó tenger majd elkergeti a spanyolokat, mi pedig hajóinkkal be tudunk vonulni hozzátok!

A leideniek átvágták a gátakat, de olyan alacsony volt a tenger állása, hogy a víz nem érte el Leident.

Egy elkeseredett csoport berohant a polgármesterhez és ennivalót követelt vagy megadást. A polgármester kihúzta a kardját és átnyújtotta nekik:

• Ennivalót nem adhatok, nekem sincs. Hanem öljetek meg engem, daraboljatok szét és egyetek meg, de meg nem adjuk magunkat!

A lázongók elszégyellték magukat?:

• Balkarunkat megesszük, de jobbal harcolni fogunk és nem adjuk meg magunkat.

A spanyolok készültek a város kirablására. A nép imádkozott:

• Tégy Istenünk egy csodát, küldjél egy szökőárt!

Isten meghallgatta imádságukat. Éjjel megfordult a szél, szökőárt hajtott a szárazföldre. Amikor a víz derékig ért Leiden körül, a spanyolok hanyatt-homlok menekültek. A felszabadító csapatok pedig elindultak laposfedelű csónakokon. Az elsők reggelre már a város hídjához értek. Az emberek kiszabadultak az utcára, belegázoltak a vízbe és úgy kapkodták ki a felmentők kezéből a kenyeret, sajtot. Amikor megérkezett maga a nagy sereg, a város egyetlen életben maradt lelkésze fogadta őket. Első útjuk a templomba vezetett, hogy hálát adjanak Istennek csodálatos szabadításáért. A csoda másnap folytatódott: ellenkező szél támadt, ami visszavitte a vizet a tengerbe. Leiden meg volt mentve és vele együtt a szabadság is.

A hős város jutalmul egyetemet kapott (1575), amely ma is fennáll. Ezen az egyetemen századok alatt sok száz magyar diák tanult, közöttük sok református lelkész is.

29. Gusztáv Adolf

Németországban Luther halála után nemsokára (1555) birodalmi törvény biztosított egyenlő jogokat a protestánsoknak és katolikusoknak. A jezsuiták azonban azt hirdették, hogy a katolikus fejedelmeknek nem kell megtartaniuk az „eretnekeknek” adott szavukat, így a vallásbékét sem. Azoknak nem kellett sok biztatás, megtámadták a protestánsokat.

Először a csehek tömörültek védelemre (Csehország akkor a Német császársághoz tartozott) és megfutamították a császár zsoldos hadseregét (1618-ban). A császár ekkor a keménykezű Wallensteinre bízta a fővezérséget. Wallensteinnek az volt a módszere, hogy katonáinak nem fizetett zsoldot, hanem megengedte a szabad rablást. Amerre elvonultak, kő kövön nem maradt. Mindent elpusztítottak.

A császáriak a fehérhegyi csatában legyőzték a cseheket 162-ban, és két hónap múlva már Németország szívében dúltak.

Amikor a német reformáció ügye végveszélyben forgott, Isten küldött szabadítót: Gusztáv Adolfot, a svéd királyt. Gusztáv Adolf már gyermekkorában részt vett az államtanácsokon és megfigyelte, hogyan tárgyal apja, a király. Utána megbeszélte vele, hogy ő mit tett volna helyében. Egyszer egy nagyon nehéz ügyet tárgyaltak a tanácsban, sehogy sem tudták megoldani. Apja ekkor rámutatott fiára:

• Hagyjuk, majd elintézi ez itten!

6 éves volt, amikor trónra lépett, de mint felnőtt kormányozta népét.

A svédek Luther reformációját követték és a jezsuitákat nem engedték be országukba. Így náluk nem volt sem ellenreformáció, sem vallásháború. Amikor Gusztáv Adolf megtudta, hogy német hittestvérei szorongatott helyzetben vannak, két hét alatt összeszedte katonáit és egy napi hajóút után partraszállt Németországban (1630). Seregét felsorakoztatta a parton, önmaga leszállt lováról, majd katonáival együtt letérdelt és imádkozott Isten segítségéért. Hadserege nem volt nagy, de bátor és fegyelmezett. Ahol svéd katonák jártak, ott nem volt rablás és féktelenség. A király naponként istentiszteletet tartott katonáinak, még harci dalt is szerzett nekik: - Ne csüggedj el kicsiny sereg! –

A kicsiny sereg egyik győzelmet a másik utána aratta. Még Wallenstein százszoros túlerőben levő seregét is leverték. A döntő csata Lützernél volt (1632-ben). Megnyerték, de Gusztáv Adolf életét vesztette a csatában. A király a domboldalról figyelte a csatát. Amikor az egyik szárny megingott, maga rohant közéjük, hogy jelenlétével bátorítsa őket. Egy ellenséges golyó eltalálta. Leesett lováról és a vágtató lovasok eltaposták. Fekete vitorlákkal, fekete lobogó alatt vitték haza holttestét. De életét nem áldozta fel hiába: a vallásszabadságot megmentette. Később a westfáliai békében, 1648-ban véget vetettek a 30 éves háborúknak és teljes egyenjogúságot kaptak a protestánsok. Ezzel Németországban be s fejeződött az ellenreformáció.